2008. március 4., kedd

Mik lesztek?! HARCOSOK!!!!

Voltam edzésen és nagyon jó volt :D

Az első húsz perc totál szivatás volt, és levegő hiány miatt kidőlt 3 ember (és nem volt
víz hogy kivegyük belüle a zoxigént) Vállonátfordulás előre majd hátra teljes terem
hosszban oda és vissza, persze a talajon minden puha cuccos nélkül. Egymás cipelése ölbe,
háton, vállon, nyak mögött átvetve. Szokásos béka törpe sánta róka stb stb. És 3 fős
csapatok, hogy verseny legyen és a vesztes szív 20 felülés 20 fekvő meg 20 gugolás.
Ez után egy kis fejtágítás jött, ahol nem kellett semmit csinálni csak állni. Hehe, 6 ember
ment ki hányni. Jah nem volt levegő. Nekem annyira zsibbadt a karom meg kezdett az
állkapcsom is, hogy közel voltam a kiterüléshez. Nagyon fura dolog volt. Pont úgy éreztem
magam mint amikor alkoholtól vagyok kiütve. Ott is zsibbadok és nem tudok beszélni, bár
mindent felfogok abból ami körülöttem van, csak nem tudok reagálni rá verbálisan, valamint
levegő után kapkodok mintha most futottam volna ki a lelkem, pedig már 20 perce csak ülök.
Egyetlen külömbség, hogy hánynom nem kellett csak ájulni. De az oké mert az nem szégyen
és még sose csináltam olyat, egyszer meg kéne tapasztalni. Amúgy is harcos vagy, ha feladod
megdöglesz az arénában, elvérzel, levágnak kinyírnak. Minél többet izzadsz edzésen, annál
kevesebbet vérzel az arénában. Szal kiálni nem kéne, ha elájulsz az nem baj. Bírtam.
Ezek után volt az, hogy gyakoroljuk a megfélemlítést. Párokba és szépen a másik arcába
kellett ordítani úgy hogy érezze a fröcsögő nyálzáport, a szád bűzét és közbe meg is süketüljön.
Aztán fapofával kellett álni és nem elröhögni magunkat. Szivattak, humorkodtak, pofákat
vágtak. Aki elrontotta annyiszor 20 fekvő. Persze poker face. Ezt meg is jegyezte egyikőjük,
mikor épp feladta :D Vártam, hogy ezután az jön, hogy azt is fapofával kell bírni ha ütnek,
rúgnak, de az nem volt...
Áljunk két csoportra. Nehezek, és könnyebbek. Fele fele. "Gyakoroljunk a vérfocira" Utóbb
kiderült, hogy 1v1 bunyó :) Mellettem álló srác 12 évig tolt valami küzdő sportot, nem tippelek,
inkább, hogy mit, ilyen tékvándót, vagy hasonlót. Mondom neki ez neked menni fog. Bólogat,
hogy ja. Azt hittem a nehezek ellen leszünk (jah igen itt csak a kezdők és a nem olyan régiek
(Calvus, Tiro (alsó két rang) ) voltak jelen a többiek gyakoroltak a spanyol fellépésre), hát
nem. Hanem csoporton belül egymás ellen. Feladat: ne üsd a fejét ne rúgd tökön, addig üsd
verd rúgd mint a répát míg fel nem adja, ha közel vagy vidd le a földre és ott verd agyon.
Hmm persze, hogy a sráccal kerültem össze első körön. Jó érzés volt végre verekedni.
Tréningezhettem a pókeren beszóló faszfejek ellen. Eddig nem volt alkalmam élesben
bunyózni, most ez remek gyakorlás volt rá. Elméletben nagyon jónak éreztem magam,
de mindíg is hittem, hogy gyakorlatb se lehetek olyan vészes. Hát nem is voltam XD.
A csávónak találtam rést a védelmén kétszer és be is dörrentettem neki eggyet gyomorra
és eggyet lengő bordára. Jó volt látni, hogy elkerekedik a szeme a fájdalomtól. Én védtem
a testem úgy álltam, hogy nem is találhatta nagyon el. A combosok közül 30%ot beengedtem
a másik 70 et meg sípcsonttal védtem. Oda nem tudott nagy kárt tenni. Jó volt rohadtul,
keresgélni a rést a védelmében, ijesztgetni, kombózni. Tetszik.
Ezek után jött a páros küzdelem karddal. Nem fémmel mert mi zöldek vagyunk még hozzá.
Nem is sima fával, hanem egy fakard, filcbe burkolva, hogyha kajakra megütnek vele ne
üssön le, csak fájjon úgy, hogy megőrülj. Itt ugye mint calvus kevés esélyem volt. A tirok már
gyakorlottak az egy kardos küzdelemben. Ennek ellenére sikerült levernem három embert és
a negyedik nyírt ki. 2 élete van mindenkinek. A végtag 1 élet a test meg 2 élet. A fegyver forga
tó kéz nem számít, mert azon páncél van, válltól, ujjhegyig. Jah igen a győztes marad bent. Szal
így tudtam hozni ezt az eredményt amin meglepődtem.
Vakharc volt a következő. Na ez már valami. Szem beköt és két ember egymásnak ereszt
messziről, első találat nyer. Marha para belülről és kívülről meg komikus is tud lenni. Itt is
sikerült remekelnem...valami hihetetlen széria amúgy, mert még csak fél éve járok és
kardozni mi még csak kb ajándékból kardozhattunk, és összesen ilyen 4x volt. Itt levágtam
megint három embert egymás után. Kemény ütközetek vanak ám. Volt, hogy egyik ember pont
gugolt és a másik 3x vágott el a feje fölött 5 centire, aztán jól leszúrták. Funny amikor a kard
fél centire megy el a másik előtt, de hát nem látják és simán miliméterekre elkerülik egymást, az
ellenkező irányba hadonászva. Olyan is volt, hogy az álló ember kardjába sétált bele valaki :)
Az utolsó amit csináltunk az birkózás volt. Az szőnyegen menne normál esetben, de hát az
nem volt viszont volt helyette egy egy méter magasan álló bazi nagy ketrec! :D Na ott toltuk.
A gladiátoroknál nincs súlcsoport, mert a kard ugyan úgy megöli a 120 kilósat is mint a 40et.
Itt is az újjoncok csak veteránokkal tolták. Hát igen. A veteránok vagy tudnak nagyon birkózni
vagy még mellette 100-120 kilósak is. Sikerült kifognom a legnagyobb embert aki igen 110
felett van. Próbálkozok vele, de nem megy. Épp kérdeze tőle meg kifelé, hogy mi a brét
csináljak evvel az oszloppal, amikor rámordít, hogy KÜZJÉÉÉL! Neki rontottam.
Sikerült megragadni úgy az egyik lábát, hogy nem tudott felülről befolytani, vagy agyon nyomni és
ezzel kibillentettem az egyensúlyából. Egyszer csak sikerült fogást találni a másik lábán is,
miközben nyomtam végig előre, hogy ne nagyon tudjon támadni és arra figyeljen, hogy fentmaradjon
(ha leér a tenyér vagy a talpon kívül más akkor vesztettél), és ekkor egy
mindent bele megfeszüléssel sikerült kiemelnem a tornyot és eldönteni.

Ennyi volt a siker élmény mára.
Nagyon jó volt az edzés :P remélem jó kis ízelítőt adtam, és valaki kedvet kap hozzá.

Ehh nagyon csúnyán szétcsúszott a blog, azért pont mert én nyomtam bele az entereket mert az autó mata sorváltás nem nagyon megy az autómatának. Hát így még rosszabb. Sry nem tom megjavítani csak úgy 5p alatt, szal ír marad. Remélem élvezhető volt

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Ezentúl csak veled fogok menni élő CG-zni :D

Névtelen írta...

én eltudtam olvasni