Na, hátha sikerül írni valamit. Össze-vissza lesz. Kezdem avval, ami a
legközelebb van, meg a legfrissebb, aztán távolodok a kuszaságok erdejébe. Ezt
írtam két hete ide, mikor megpróbáltam írni, de nem sikerült:
"Depresszióval küszködök. Túlterheltem magam, kb. másfélszer annyit
játszottam az elmúlt 2 hónapban, mint amennyi egészséges, még a kibaszott
grinderek között is. Kövi hónapra már előírt mennyiséget fogok tolni, hogy ne
nyaljam be ezt a fagyit megint"
De lassan visszatérek. Már a Lab-ban ütöm a vasat pár napja XD
A végén írok még kicsit pókerről, ha valakit csak az érdekel
A cím meg a Phil Hellmuth híres mondása alapján az "I can dodge bullets
baby"-ből született. Akit érdekel a referencia, ez a hangfelvételhez a
youtube link (nincs kedvem most berakni a videót, mert buzi a blogger, es nem
lehet csak úgy... kattints rá, vagy másold ki) :
https://www.youtube.com/watch?v=nTaGmb5-fWM
Voltam lőni lőtéren. Lőttem pisztolyokkal, gépfegyverekkel, könnyű géppuskával,
shotgunokkal és mesterlövész fegyverekkel (de nehezemre esett ezt mind magyarul
leírni) pistols, rifles, lmg, shotgun and snipers.
Szóval mindig is érdekelt. Azóta konkrétan, amióta megtudtam, hogy vannak ilyen
lőterek. Hallottam róla, hogy vegas-ban van, és ámultam róla. Aztán most már
van itthon is. Mivel sokat játszok játékokkal, amikben lövöldözés van, ezért
érdekel a téma. Háborúról filózni és gondolkodni is elég közeli téma férfiaknál
asszem.
Gyerekkoromban, amikor egy kutyakiképzős rendőrtáborban voltam, lőhettünk egy
darab vaktölténnyel. Meghúzhattuk a ravaszt úgy, hogy fogták a kezünkben a
fegyvert. Az egy AK 47 volt. Fülvédőt nem kaptunk. Emlékszem, hogy kurva hangos
volt, de miután én álltam be mögé és sütöttem el, csak csengést hallottam, és
egy fél percig legalább nem hallottam semmit. Na persze most az ilyenért már
elvinnék az embert (ne is menjünk bele, hogy milyen korcs a világ), de ez az
élmény annyira erősen megmaradt bennem, hogy ki akartam próbálni, és végre volt
lehetőségem.
Úgy voltam vele, hogy a pityuk nem érdekelnek annyira, mert kis nyomi szarok.
Hát a faszt. Akkorát basznak azok is, mint az állat. Volt egy 9mm-es egy
.45ACP-s és egy 7,62*25ös is, ami igen nagy kaliber.
Kitérő: A lövészet több ponton is az életem részét képezte. Még kis kiskoromban,
olyan max kisiskolás lehettem, amikor légpuskát meg íjat is kaptam a kezembe
Makádon, faterom munkatársának a telkén. Eléggé tüskevár feeling meg élet volt,
amikor ott töltöttünk napokat. Most is boldogan emlékszem rá, és micsoda
tragédiába fulladt... hajjj. Na ez lesz az igazi kitérő de leírom:
Volt több csajszi is. Valami építkezésben segített apukám a főnökének. Közben
volt saját projektje is, két használhatatlan skodából csinált egy működőt. És
volt egy helyi csaj, aki szimpi volt. És ment a huza-vona, aztán szerelmet
vallottam neki, és viszonzásra került. Aznap, amikor ez megtörtént, volt egy
nagyobb bográcsozós összejövetel. A lány apukája markológép kezelő volt, és
beleülhettünk a markoló kanalába és pörgetett minket. És ott ültem először
együtt a lánnyal, és képzelj el ide mindent, ami a legcsöpögősebb romantikus
filmbe illő dolog. Még mindig megdobban tőle a szívem. A tábortűz mellett
ültünk, és épp éreztem, hogy a tetején vagyok az életnek, beteljesültem, ment a
kézen fogás... tényleg a csúcsa addigi létezésemnek, amikor a faterom
berobbant, megragadta a karom, hogy azonnal mennünk kell. Ordítottam, bömböltem
(csak most nemrég meséltem el nekik ezt az egészet az én oldalamról). Utóbb kiderült,
hogy összeveszett úgy a főnökével, hogy kb véget ért a kapcsolat, és ezáltal
elszakadtam életem első beteljesült szerelmi lehetőségétől. Igazi mély nyom.
De akkor tovább megyek, kitérő kettő. Később már fiatal tini (5-6. osztály kb)
koromban Balatonra mentünk nyaralni. Szegény család voltunk. Ez volt életem
második családi nyaralása a Balatonnál. Az első az kb 5 éves koromban volt kb.
A vicces az, hogy asszem a Balatonhoz le se mentem. Ilyen valamilyen bandához
tartozó üdülő volt, nem tom talán valami rendőr cucc volt ez is. És volt ott
egy csapat gyerek is. Volt ingyen rex meg más játék is a klubházban. Hát
imádtam. Kiskoromban a papám (aki amúgy elitta és elkártyázta mindig a
pénzét... na faszom, ezt is leírom, most elmegyek mindenhová!...de előtte befejezem
ezt a szálat) szal volt rex, amit szerettem a múltam miatt, és ismertem is, és
már elég nagy voltam, hogy végre dákóval toljam. A lényeg, hogy fasza volt
minden. Na itt is volt egy csajszi, akivel elkezdtünk szimpatizálni. Teltek a
napok és egyre közelebb kerültünk. És bumm, jött a tragédia. Szó szerint
ezúttal. Apukám anyukája meghalt. A nyaralás félbeszakadt. Nem akarom
minimalizálni a helyzet súlyosságát. Ez volt az, amikor életemben először
láttam apukámat teljesen kiborulva. Ez volt az, amikor megtanultam magamban,
magamnak rendezni a dolgokat, és úgy elbúcsúzni, hogy ahhoz ne kelljen
szertartás, vagy bárki más. Ez volt az a pont, amikor kijelentettem, hogy én
temetésre nem fogok járni, mert nem érdekel. Többek között azért, mert nem kell
ahhoz, ahogy én ezt a dolgot intézem magamban.
Tehát el kellett hagyni a helyet korábban, pedig terveztem már dolgokat.
Emlékszem lefele mentünk a kijárathoz, de láttam, hogy jön a lány, és nem a
családommal mentem gyalog, hanem liftet hívtam, hogy időt nyerjek. Odajött a
lány, és lelifteztünk együtt, és ott volt bennem, hogy átöleljem, és
megpróbáljam megcsókolni (hisz nem tudtam, hogy kell), de gyáva voltam, és nem
tettem, és nagyon szorított az idő is, és nem akartam elrontani, vagy nem
tudom. És ez volt ennek a story-nak a vége.
Alkitérő 3: Szóval a papám, apukám apukájánál és anyukájánál sok időt
töltöttünk húgommal. Csepelen. Utólag felnőttkoromban tudtam meg csomó mindent.
Amit én gyermekparadicsomnak éltem meg, mert kint voltunk állandóan,
rohangáltunk a helyi két másik sráccal, fociztunk, egyérintőztünk, bringáztunk,
bandát alapítottunk, fogócska bújócskáztunk, be- fel- és átmásztunk helyekre,
ahová nem lett volna szabad. Ez a része meg olyan Pál utcai fiúkos volt az
életemnek. A legnagyobb bringás esésem itt ért, 23 sebem lett XD. Hosszú éveken
át töltöttem szinte egész nyarakat ott.
Emlékszem a szoba börtönére, amikor a kötelező olvasmányomat, az Egri
Csillagokat kellett olvasni. Napi 20 oldal. Nekem az két óra volt!
Megdöglöttem. Utáltam. 4.es voltam talán. Megutáltatták velem jól az
olvasást.
Na szóval utólag tudtam meg, hogy a papám az geci nagy alvilági arc volt
ám, és azért volt ott akkora biztonság nekem, meg azért kellett óvatosnak is
lenni, mert mindenki jelentett nekik mindent. Faterom mesélte, hogy tényleg
durva infó hálózata volt az öregnek. Mesélte, hogy Balatonon volt, berúgott,
aznap hazament, és úgy fogadta az öreg, hogy na milyen volt... Valahogy
hamarabb elért hozzá az infó, pedig akkor még telefon se volt a lakásokban.
A Posztógyár Köz! Ez egy kurva veszélyes hely. Zsákutca kolónia. Oda nem mentél
be este, ha idegen vagy, ha jót akartál magadnak. Na én erről semmit nem tudtam
gyerekként. Nekem ez a paradicsom volt sok tekintetben. Furcsa, szabályokhoz
kötött, szegényes, de mégis teljesen hús-vér paradicsom.
Egyszer, mikor a gyár falán át köveket dobáltunk be, mert azt hittük,
elhagyatott rész van ott, egy őrült zsigulis alak jött, csikorgó kerékkel
farolt be a közbe, satuféket nyomott mellettünk, kiugrott a kutyája pórázával a
kezében. Addigi életem legnagyobb beszarása volt. Leordította a hajamat. A
haverom el tudott iszkolni, én meg nyomi voltam.
Szóval a papám az zsugás meg alkesz is volt, és kisgyerekként vitt a Csepel
kemping bicaján, amire a faterom, aki ezermester, és szakmájában
karosszérialakatos, hekkelt egy ilyen gyerek kosarat az első kormányhoz.
Csomószor vitt úgy a papám bicajon. És volt, hogy a kocsma volt a cél. Én
kaptam egy málnaszörpöt, ő fröccsözött és ultiztak. (6-10 éves koromban.) És közben
meg néha volt, aki odajött a rex asztalhoz, ami fizetős pénzbedobós volt, de
dákóval fel lehetett nyúlni leengedni a golyókat, és akkor gurigattam őket. Meg
amikor játszottak, néztem. :)
Side story 4: érdekes vége lett ennek a világnak. Apukám segített a papámnak
fürdőszobát építeni... ja igen. A Posztógyárköz. WC nem volt. Volt egy budisor
kint a kertek végében, ahol egymás mellett volt minden lakónak a saját budija.
20-30 méterre kint. Télen nagy poén volt, meg este. Arról ne is beszéljünk,
hogy az épület már akkor 100 éves volt, és arról se, hogy annyi pókhálót soha
nem láttam azóta se. Szóval, mivel a papám alkesz volt, meg igazából elmondások
alapján egy "tenyeres talpas fél-román geci", egyszer valami
összetűzésbe keveredett faterommal, és megtámadta egy kalapáccsal. Láttam
belőle valamit. Az volt az utolsó, hogy oda látogattunk. Túl kicsi voltam még
(kisiskolás alsós még mindig) hogy nagyon értsem mélyebben a dolgot.
Side story 5: Amikor 18-19 éves lettem, elmentem biciklizni Csepelre. Végigmentem
helyeken, amiket kiskoromból ismertem emlékből. Hihetetlen, hogy a posztógyár
körül még akkor is ugyanaz a szag terjengett. A lényeg, hogy eldöntöttem
szüleim tudta nélkül, hogy bejárom a múltam, és közben jött az ötlet, asszem
mikor pont egy régi lövészbunker tetejére másztam fel, hogy meglátogatom a
papámat. Elmentem oda, bekopogtam. Kijött, nyilván meg sem ismert. Mutattam
neki a személyimet. Elolvasta... küzdött, hogy eszméleténél legyen és lásson,
azt mondta, ja neki is az a neve (faterom, és nagyfaterom is Szabó Géza XD) Igazából
egy haldokló, szinte öntudattalan embert láttam. Örült nekem, az átjött.
Kérdezte, mi van velem. Meséltem neki, hogy nyomdokaiba léptem és én is
kártyából élek :) Kínált piával, de nem ittam. Aztán a kezembe nyomott két
aranygyűrűt, ami az övé volt, meg mutatta, hogy van fegyvere is, mert a
cigányok bejárkáltak hozzá, és viszegettek el cuccokat. Üszkös volt a lába,
alig tudott járni, iszonyatosan túlsúlyos volt, az a tipikus pocakos-kocsmás
öreg. Nem húzta aztán már sokáig. Szüleim átjártak hozzá segédkezni, meg
intéztek sokmindent, a múlt ellenére is. De érted, az én emlékemben a
verekedést leszámítva szigorú és félelmetes, de jóságos ember, akinek a hátán
lovagoltam, aki szerzett építőkockákat. Most, hogy belegondolok, nem véletlen,
hogy a játékerszényemben annyiféle magyarkártya volt :D Ultis volt az öreg. Ez
volt az utolsó alkalom, hogy láttam, és úgy érzem, és már akkor is úgy éreztem,
hogy méltó lezárása volt ez az életem azon szakaszának, és örömmel emlékszem rá
vissza, és boldog és büszke vagyok rá, hogy fiatal seggfejként meg mertem tenni
ezt a lépést.
Szóval a lövészet. Az egyes kitérő volt, hogy Makádon megszerettem a
célbalövést. Érdekes élmény még, ami ehhez kapcsolódik, hogy itt volt az azt
hiszem, amikor felébredt bennem a lelkem. Eleinte kis békákat lőttem agyon.
Emlékszem, ahogy meglőttem, és ordítva elsüllyedtek a mocsár folyóban és csak
buborékok jöttek föl ahogy eltűntek az iszapos vízben. Emlékszem, hogy eleinte
nem zavart. Aztán valami felébredt bennem. Eleinte utáltam magam érte, de asszem
hamar túltettem magam rajta, és onnantól kezdve a fán is csak a körtére lőttem,
soha többet semmi élőre. Nagyon fontos cucc volt ez asszem a fejlődésemben.
Szóval szerettem lőni, és most számos gyerekkori emlékem frissülhetett és
újulhatott meg. Hát maradandó volt. Lőttem tehát a 3 pisztollyal. Amik
kegyetlenül nagyot ütöttek, és nem úgy működtek, mint amire számítottam... Most
eszembe jutott az eredeti kettes számú kitérő, amit akartam írni HAHA:
Általános suliban volt a "Challenge day", az a nap, amikor mindenféle
fura dolog történt. Volt a padláson berendezve szellemkastély, fordított nap
volt, az iskolai választáson nyert gyerekigazgató volt az igazgató egy napra...
igen, volt kampány is. Szórtak cukrot, a szünetekben mindenkinek volt
szlogenje, zászlója, plakátja, volt választási beszéd a nagy szünetben, meg
minden-minden, és volt választás is. Na és a Challenge day-en lövészet is. A
biosztanárunk a Spátai Tamás... akinek legendás hírhedt neve volt, az járta,
hogy börtönőr volt. Vaskos kulcscsomóját dobálgatta óra közben fenyegetően. Azt
mesélték, hogy a legrosszabb osztályban, a C-sek között meg is dobott vele
valakit. Ő volt az a tanár, amikor 3-an futottunk a folyosón, a két másikat
elkapta a fülénél fogva, és összefejeltette őket lendületből. A körfolyosó (négyzet
alak, de körbe futható) azon részén, ahol az ő terme volt, mindig sokkal
óvatosabbak voltunk :D
Olyan volt, hogy lassú halk beszéd, és hirtelen a semmiből vörösfejű fröcsögős
nyálú ordítás:
Mézes szinte suttogó hangon "kispajááás, ha még egyszer NEM CSUKOD BE
MAGAD MÖGÖTT AZ AJTÓT ÚGY, HOGY MÉG KÉSEL IS, AKKORA POFONT KAPSZ, HOGY A
TAKONY MENETET VÁG A NYAKAD KÖRÜL"
Mondjuk azt, hogy csönd és fegyelem volt az óráin. Amúgy fair tanár volt. Na és
neki volt valami lövészoktatós ismerőse, és később kiderült, hogy vannak a
suliban is légpuskák, és szoktak lenni edzések reggel 0. órában, azoknak, akik
járnak ehhez a fickóhoz. Hogy én mindezt honnan tudtam meg? Hát először is volt
pár csaj, aki járt lőni, és aki járt lőni, az havonta kaphatott egy ötöst
választása szerint bioszból vagy föciből... igen :D és ha versenyre mentél,
akkor többet....
Na és a challenge day-en volt lövészverseny is, ahol igazából lőhettél 5-öt
légpuskával. Történetesen összemákoltam egy olyan szériát, hogy megnyertem az
iskolai versenyt, és ezzel amúgy legyőztem az egy évfolyammal alattam járó
országos bajnok srácot is.
Elég egyenes út vezetett ezután a lövészet felé, meg a biosz és föci átlagaim
rohamos javulása felé is :D
Szóval a légpuskák rohadt finom jószágok, és nagyon finoman kell húzni a ravaszt.
Hát ezeknél a pisztolyoknál nem így volt. Volt egy rész, amíg könnyű volt a
ravasz, de utána egy kicsit nehezebb, és csak utána sült el. Tök para volt,
hogy kiugrik a kezemből, hogy olyan kis nyomi, mert hát maroklőfegyver ugye, és
nem tusos dolog, mint a légpuska. Fura volt. Nagyot ütött, szinte fájt. Nem
nyerte meg a tetszésem, továbbra se akarok pisztollyal lőni.
Utána jött egy AMD-65 ami gyk egy AK variáns, amivel a fateromék is meg
nagyfateromék is katonák voltak. Háát, nem tudom mit csináltam, de itt 20 lövés
után, illetve már előtte is, úgy megfájdul a ravaszt húzó ujjam valahogy, hogy
konkrétan kiment belőle az érzés. Nem éreztem a mutatóujjam első percét kb
10-15 percen át. Szó szerint. Nem zsibbadt, hanem olyan volt, mint ami lebénul,
és nem érzel vele (tudom milyen az, mert a jobb kisujjam félig béna, és félig
nem érzek vele, és a baleset után fél-1 évig tényleg nem is éreztem vele)
Eztán jött volna az AK47, de az karbantartáson volt, helyette viszont volt a
nagytesója, egy RPK. Úgy képzeld el, mint egy AK, csak nagyobb a csöve
(barell... nem tom mi magyarul pontosan) van bipod támasztója, általában 40
vagy még nagyobb dobtárral használják ratatára. Itt egy kép:
Na, a fickó, akivel voltam én meg a barátom, aki szintén azt a fegyverösszeállítást
lőtte mint én, mondta nekünk, ha akarunk tapasztalni, akkor ne buzizzunk evvel,
hanem csapassuk ki belőle a golyókat amilyen gyorsan csak lehet. Hát kurva jó
volt. (folytatom, csak ide tartozó kitérő):
Játszok egy játékkal, az a neve, hogy Escape from Tarkov. A világ legélethűbb
fegyver- és FPS szimulátora. Nagyon durván részletekbe menően szét lehet
szerelni benne a fegyvereket, és módosítgatni. Nem egy CoD vagy ilyenek.
Brutális a játék is maga, minden aspektusával, geci élethű, nem ilyen hitvány
modern kori AAA gyártók készítik. Ennek a játéknak köszönhetően felismertem pl
az összes fajta golyót, azt is, hogy melyikbe milyen megy, meg a fegyvereken
egy csomó tartozékot. Na és ezen az RPK-n volt kompenzátor is. Külön poén, hogy
minden fegyvert mi tárazhattunk be, és nekünk kellett chamberelni az első
golyót… amikor "felhúzod a fegyvert"
Amikor lőttem vele, emlékszem, hogy pár lövésig céloztam még, meg közben is
próbáltam néha, de ahogy ütött és ordított a fegyó, tényleg átadta kicsit a
"spray and pray" feelinget. Amikor csak lősz nagyjából a cél felé, és
reméled, hogy eltalálja. És tényleg hasonlított a Tarkovos lövésélményre is,
amikor a nem szarrá tuningolt precíziós műszerrel lősz, hanem egy relatív meztelen
fegyóval. A közepén már szinte szédültem, a látásom az full homály volt.
Dazzled a helyes angol kifejezés rá. De kurva jó volt.
Center
of mass-ra probaltam lőni, fejre nem nagyon célozgattam csak 1x, de az
is lejjebb ment mint szerettem volna. Ez a célpont relatív közel volt
nem úgy mint a lentebbi majd:
Ez után mentünk lőni a nagy dákókkal. Volt egy SZVD Dragunov. 762*54R.
Jelentem, hogy felismertem elsőre a dovetail mountot, és a PSO 4x scope-ot is,
ami rá volt rakva azon keresztül. A célpont 50 méterre volt. A 4x-es távcső
csak arra volt jó, hogy nagyjából lásd a céltáblát. A vonalakat rajta már nem
lehetett kivenni. Fasza volt. Le volt támasztva, nem kézből lőttünk.
Aztán jött a Savage Model 10 BA. Pont így nézett ki, mint ami a képen
van.
Változtatható 4x-20x scope-al. Bolt action, ami azt jelenti, minden
lövés után
manuálisan kellett a chamber-ből ki eject-elni a hüvelyt, és a
visszatolással
ugye csőre tölteni a következőt a tárból. Hát ez is kurva jó volt. És rá
is
lehetett zoomolni rendesen. Az első lövés után megnéztem, hová ment a
golyó és
adjustoltam, hogy merre kell ellőnöm a közepétől, hogy jó legyen.
Jelentem
50m-ről életem első sniperezése közben lőttem egy bull's eye-t ennek
köszönhetően. A szóban forgó fegyót a legtetején láttátok (oda kellett
kirakni mert botrány h milyen szarul kezeli a képeket meg az előnézetet
ez a blogspot) (mondta a fickó, hogy a távcső kb annyit ér,
mint a fegyver maga. (Tarkovban is hasonló a szitu általában. A golyók
árairól
ne is beszéljünk)
A Céltábla 50m ről:
(Megjegyzés, a képen van egy vagy két olyan lyuk, ami két golyó találata
pont ugyanazon a ponton. Nem csak szerintem, mert én is így véltem, magától
mondta a lövészetvezető is. Amelyikeknél látszik, hogy nagyobb a luk.)
Ezután még lőttünk Remington pump action shotgunnal, és kipróbálhattuk a
lövészvezető jófejségéből a Saiga autó socit is. Kurva nagy volt. Szeretném itt
is megjegyezni, hogy a remingtonnal sikerült 3 lövésből 4 célt eltalálni :D
mondta a fickó, hogy a kettő közé célozzak és az első lövésre meglett mindkét
célpont. Aztán nem sikerült a maradék kettőbe replikálni, és csak 1-1 cél lett
belőle. Utána itt is mondta, hogy az élményért a Saiga-t full gyorsasággal
tüzeljük. Na az is beszédített kicsit.
Pedig volt rajtunk fülvédő rendesen.
Na és amit eredetileg akartam amúgy írni az egészről a megszerzett tanulság. Én
mindig is háborúellenes voltam. Ez az élmény megmutatta, hogy mennyire kemény
dolog az igazi fegyver valójában. Még a jó oldalán is állva, fülvédővel szinte
elviselhetetlen. Olyan, mintha kékre-zöldre verne a fegyver érzésre. A puskapor
betölti a mindenedet, még este is éreztem, a kezem fájt, mindenkin volt egy kis
sérüléske, az ujjamba lassan az érzés azért visszaszállt. De olyan érzés volt,
hogy ez még minket is bánt, hát milyen elképzelhetetlen lehet a túloldalán
lenni. Amikor ilyennel lőnek rád, vagy amikor ilyennel szembe kell rohamot
indítanod, vagy ilyennel rohamoznak. áhh. Nagyon megerősített benne, hogy ha
háború lenne, akkor megtudnám, merre van, és az ellenkező irányba indulnék el.
Amúgy se hiszek az élet feláldozásáért a hazafiasság nevében, mert csak azt
látom benne, hogy az életedet kéri el a jelenlegi uralkodó, hogy megtartsa az
uralmát, és ne egy másik uralkodó uralkodhasson rajtad. De az biztos, hogy
ilyen semmilyen eszmékért nem érdemes adni az életed. Persze mondom ezt így,
lehet, hogy akkor ott nem így gondolnám.
Bár bizarr volt látni a "They shall not grow old" filmben, amit
gyakorlatilag csak és kizárólag eredeti I. Világháborús felvételekből vágtak
össze és színeztek ki, és szájról olvasó emberek írták le, hogy mit beszélnek
az emberek a képen, és azt mondták fel aztán szinkronszínészek, szóval fura
volt látni, hogy szinte ünnepelve vonulnak be az angolok a katonaságba, az
önkéntesek tolongtak, pedig nem is őket támadták meg, és mit se sejtenek, és
csak akkor ütött beléjük a valóság, amikor a sok hetes kiképzés, és aztán
utazás után a frontvonal környékére értek, és mindenhol pusztulás, elhullott
állatok, hullák teherautó számra, sérültek és félholtak voltak, és ők voltak a
friss hús a végtelen darálóban. Na az ilyesmit kellene mindenkinek megélnie egy
kicsit, aki bármilyen formában is elégedetlen a mostani világgal. Nem azt
mondom, hogy ne törekedjünk mindig jobb világot létrehozni, küzdeni és
megharcolni a csatáinkat, hanem csak azt, hogy vegyük észre, hogy milyen
áldásos a helyzetünk, és ezt sose veszítsük szem elől még a küzdelmeink során
sem. Igazán szerencsés kiválasztottak vagyunk!
Ez tök jó záró mondat lehetett volna, de befejezem még, ami ehhez a részhez
kapcsolódik és szerintem fontos.
Figyelmeztetés, grafikus leírások következnek halálokról.
Beszéltem az élményemről Atka barátommal és linkelt egy YT videót, hogy milyen
para, amikor lőnek rád, és nincs fedezék. Egy amcsi katonára lőttek, aki
túlélte. És a videó alatt volt egy link, egy nem Youtube-ra mutató link.
Tudtam, hogy itt fogok találni cuccot. Kb egy napot töltöttem videók
nézegetésével, mert úgy éreztem, fontos ezt az egész élményt elmélyíteni és
összekapcsolni. Túlnyomórészt olyan videókat néztem, ami harctérről származik.
Nem cenzúrázottakat. Láttam, milyen, amikor ellövik valakinek a kezét, láttam,
milyen amikor valakit keresztülszakít egy golyó, milyen amikor egy emberélet a
semmiből porrá foszlik olyan gyorsan, hogy fel se fogod. Fejbelőtt a sniper, és
csak összecsuklasz.
Kettő volt ezek közül, ami full mélyen megmaradt, és ezeket emlékeztetőnek
akartam az életembe. Hogy legyen valami, amire visszaemlékezhetek, de mégis
abban az áldásos állapotban, hogy nem kellett átélnem.
Az egyik videó egy ISIS emberke helmet kamerájából volt. A haverja futott
visszafelé a sík terepen az árokhoz, lőttek rá, suhogott egy-két golyó, majdnem
ott volt már, egy hangosabb suhanás, mellkason lőtték kb. Egy kis hangot adott
ki, a földre esett, lehúzta a maszkját, kiömlött egy rakás vér azonnal a szájából
ott a társa előtt 10 centire, leborult és többet már nem mozdult. Egy kicsit
még szenvedett, de már tudatán kívül volt. A társa meg tárazta tovább a
golyókat az AK tárjába. Semmit nem tudott csinálni. Lett egy kis extra
fedezéke.
A másik az egy egész hosszú videó volt egy amcsi oldalról filmezett Apache
helikopterből. Lefüleltek egy adag akármilyen "terroristát"
(ugye a terrorista a propagandista szóhasználat, mert ha valaki terrorista,
akkor nem kell emberszámba venni, akkor nem érvényesek rá a genfi törvények stb...
terrorista a saját országában, érted. Mint a lázadó, vagy a szabadságharcos.
Csak oldal kérdése) szóval kb 30 embert irtott ki. Infra felvétel volt vagy 10
perces. Hihetetlen a technika, amivel a halált osztják, meg a hidegvérű kegyetlenség,
ami kell hozzá. Belelő a tömegbe, pár ember péppé, húsköddé, és cafattá válik.
Aki még él, annak küldenek még egy sorozatot 30-50 robbanógolyó formájában. Aki
elmenekülget, annak meg semmi esélye nincs, és egyesével levadássza őket. Van,
aki rakétát kap, és nem fáj neki, van, akit lesoroznak, de ha még mocorog, jön
a 2nd tap. Van, aki a földön fekve próbál bújni. Megremeg, ahogy a golyók
elkezdenek mellé detonálni, de már nem tart sokáig, mert martalékká válik pár
tized másodperccel később.
Volt egy másik elég megrázó,
egy arab fickó menekült. Ezt is helikopterből infrával vették föl, de
nem ők lőttek. Menekült a katonák elől, ellőtték a lábát megrogyott,
csapódtak be mellette a golyók. Elkezdett hajolgatva imádkozni, nemsokra
rá, röppent a koponyájának a felső fele egy kis agyvelővel, olyan 10
méterre tőle a teste lehengeredett a domboldalon, és miközben gurult a
thermo scope-on jól látható vastag tömény forró agypépes vérfolyadékot
húzott végig.
Vagy akár az ember akinek ellövik a gerincét, és
öntudatán kívülre kerül a halála előtt, és vergődik mint ha hóangyalt
akarna rajzolni a kezével
Volt sok, nagyon fucked up dolog. Nem direkt halál pornót kerestem, mert vannak
ilyen nagyon fucked up helyek is, hanem konkrétan csak háborút, hogy hogy néz
ki, milyen közelebbről, milyen cenzúra nélkül. Nyilván az 1%-nak a tört részét
se éltem meg evvel, de mégis több volt, mint elég. Látni, milyen egy rajtaütés,
milyen a pánik, milyen, amikor a rajtaütés nem sikerül, és jön a pánik, és nem
happy end a vége. Nagyon durva, és ugye az Ukrán szitu miatt nagyon reális is
sajnos.
Véleményem szerint a halált mesterségesen próbálják direkt elzárni mindenkitől.
Amúgy is egy nagyon egyéni élmény, de direkt ki van domesztoszozva a kultúránk
minden napjából. Érintőlegesen említve van a híradóban, de ennyi. Szerintem
nagyon erősen karakterépítő és jellemfejlesztő hatása lenne, ha középsuliban
töriórán, amikor már felnőtt mindenki, megmutatnák az igazi arcát a háborúnak,
a vérengzésnek. Mindenki sokkal jobban értékelné az életét, a környezetét és
sokkal jobban elítélné az erőszakot. Nem lehetne romantizálni se azt soha, mert
már látták a valóságát.
Lehet, azért alakult ki ez bennem, mert ugyanabban a kutyás táborban, ahol
AK-val lőhettünk, a drogprevenciós oktatáson túladagolt hullákat, szétlőtt drogháborús
gang membereket mutogattak, és azt mondta a muki, hogy szerinte ez sokkal
hatásosabb, és örökre megmarad a hallgatóságban. És kurvára igaza volt amúgy.
Kurvára szeretném, ha sikerülne még 50-60 évet leélnem békésen a Lénnyel,
filozofálgatni, és hogy a legnagyobb gondom az legyen, hogy éppen kiégek kicsit
a pókerből, vagy éppen szénné mákoltak 85 partin keresztül.
Na jó, kell valami feloldozás a végére:
Mekkora faszság ez, hogy állandóan írogatják a pókeres oldalon, hogy xy mennyi
pénzt nyert ilyen meg olyan versenyen. Hát bazdmeg, ez a munkája! Ez olyan,
mint ha leírnák, hogy Béla ma megint be ment a munkahelyére, és teljesítette a
feladatát, és ezért pénzt is kapott. Most pedig lehet gratulálni menni neki
sorba, hogy ma is dolgozott :D:D És heti szinten XD
Jó, az más, amikor egy amatőr megnyer egy live versenyt Szlovákban. Nem erről
beszélek, hanem az "ájulj el, nézd, mennyi nulla wáááá" (hogy hány
bulyinből, mekkora roival stb stb az meg senkit nem érdekel XD)
Akkora vicc a pókers portnak az erőltetése.