2021. március 13., szombat

Nem a győzelem a fontos, hanem a rakevétel

Nah most, hogy 24 óra után ki tudtam kelni az ágyból, de pókerezni még nincs energiám, így tudok végre írni. Covid-os védőoltás btw. Durva, hogy a szimulálása így kiütötte a szervezetem, bele se merek gondolni milyen rohadt rossz lehet ezen élesbe átesni.

Amiről írni akarok elsősorban most, az hogy hogyan látom megvalósíthatónak azt, hogy egy kis élő közösségi pókeréletet varázsoljunk vissza az aktív fórumozók körébe.

Ugye régen voltak nyilvános fórumok és azoknak voltak versenysorozatai, néha volt online sorozat valami kis jutalomért (mint amilyen a bankroll boosteres cucc volt most nemrég a vipgrinders-es csapattól) de javarészt élőbe ment a dolog. Volt mindig szezonális hülyeség: Farsangi, karácsonyi verseny, meg voltak a havi versenyek ami év végi nagyversenybe torkollott valami szisztéma alapján.
Ami miatt szerintem ez az egész jó volt az, hogy nem arctalan trollkodás ment az interneten, hanem a fórumozó nickek mögé tudtál személyt társítani és sokkal kultúráltabb lett minden.
Ezen felül aki tanulni akart itt tudott egy csomót ingyen, és mindamellett ez egy olyan környezet volt, ahová biztonságba le tudott jönni egy random csaj is annélkül, hogy basztatnák, de ha papa/mama korba voltál akkor is helyeden kezeltek, és a fiatal kis tirpák köcsögöket (mint amilyen én voltam) se vetették meg. Volt egy elég erős közösségi érzés ami mostanra nemlétezik.

Ezt szeretném visszavezetni és ehhez valami olyasmi utat látok, hogy segít vagy a Vip Grinders vagy az Akadémia (vagy uram segíts mind a két konkurens cég!) annak érdekébe, hogy valami hasonlót újra fel lehessen építeni.

Ennek mi lenne a haszna? Semmi más mint a magyar pókerélet egészségesentartása. Ha van utánpótlás akkor nem hal ki a játék. Ebből a társaságból lesz esélye elkezdeni annak aki pro akar lenni, de az is betekintést nyerhet a dolgokba aki csak hobbi szinten érintőlegesen kapcsolódna a dologhoz.

Ha aztán mégsincs erre az egészre igény hát ámen, nem fogok összetörni én úgy érzem megtettem majd mindent a dologért.

Kicsit más:
Ha már az arctalan fórum életről van szó. Nem tudom mi ez a jelenség most már második alkalommal esek át rajta. Először csatlakoztam a pókeres FB csoporthoz ugye, aztán az Akadémiás pókercsopothoz. Mind a két helyen ugyan az a hülyeség ment végig. Mivel újnak számítottam mindenhol a legelső reakciója a nagy hangembereknek az volt, hogy köcsög fasz vagyok, mi az anyámat okoskodok senkiházi nulla vagyok aki a pókerhez semmit nem ért. De mindig csak egy ilyen kis kiválasztott 3-5 ember amúgy.

Ami miatt ugye fájó az egész, hogy úgy tesznek ilyen kijelentéseket rólam, hogy fingjuk sincs rólam kb, és ahelyett hogy utánakérdeznének nyomatják a parasztságot. Ami az ő dolguk, csak sajna erre nekem az szokott lenni a reakcióm, valszeg hibásan, hogy ha parasztkodnak velem akkor én is parasztul kezdek azokkal bánni.

Aztán ez mindig lehal egy idő után és úgy morogva meg minden de elfogadódik a ténye annak, hogy jött még egy "helység kalapácsa" XD És mindig ugyan az a story. Alaptalan személyeskedő kijelentéseket tesznek anélkül, hogy bárminek utána járnának, és amikor reality check-elem őket akkor nem tudnak mit csinálni marad az ovodás szintű "tudod mit igazad van" vagy "nem vesztegetem rád az időmet" szintű tejes beismerése a vereségüknek.

Pedig én csak annyit szeretnék ha felvetek egy kérdést ami a felszínen mondjuk tök egyértelműen fasz kérdésnek látszik, azért vizsgáljuk már meg némi komolysággal, vagy ha rászánja magát bárki, hogy hozzászóljon akkor egy kicsit többet sajtoljon már ki magából mint hogy "pff faszkalap még ezt sem érted?!"

De ez amúgy úgy általánosságban jellemző a személytelen online kommunikálásra. A tények soha nem számítanak, és ha az egyik fél alulmarad jön azonnal a személyeskedés.

Akadémián volt egy ilyen "nl 500 pro" gyerek, aki megmondta jól hogy:
" a hátsó sor kussoljon"
meg hogy "közöd sincs a pókerhez" meg "az ilyen alakokra mint te pont semmi szükség egy fórumon"

Most érted erre mi a faszt lehetne reagálni? Írásba kb semmit mert olyan paraszt az ember és annyira a seggéből beszél, hogy teljesen mindegy mit írsz le több ízben is biizonyította hogy esze ágában sincs érdemben reagálni bármire, csak nyomatja a trollface meg az "én jobb vagyok mindenkinél" féle faszságot.

Rá lett keresve amúgy az 500as jani eredményére. Hát... 1.8bb/100 at csinál 500on 80k leosztás alatt. Abból 70%-ot megtart maximum a maradék megy a maffia backing fejeseknek. De ő "az egyik legnagyobb nyerő nl500-on". Fuck off. De még ha az is lenne, még ha oda is adjuk neki azt, hogy ő a legnagyobb nyerő a tétjén, akkor is mi a kurva anyjáért kell ilyen paraszt lenéző nagyképű fasszopó módon viselkedni.

Ez az a viselkedés amit írtani kéne. Erre mondom, hogy szerintem minden nyerő regularnak a felelőssége gondozni az utánpótlást és a póker jóhírnevét terjeszteni. Érted nem az fogja a virágzást hozni, hogy valaki felmászik a póker siker hegyére és ott letolja a gatyáját és telibefosik mindenkit aki szerves része volt annak, hogy feljusson a tetejére (az egész pókeres társadalmat...akik a hegyet alkotják). Az ilyen emberektől rohadtul herótom van. Valahol kicsit meg tudom érteni, mert pont úgy viselkedik mint egy tini akinek életében először van saját keresete, vagy csaja és teljesen el van szállva magától de a saját interjújában kifejtette, hogy gyereke van meg felesége. Ez ilyen WTF. Amikor paraszt embereket látok gyerekkel mindig az a szomorú gondolat alakul ki bennem, hogy bassza meg ebből a gyerekből csak paraszt ember lehet ha a szülei nevelik. Mint ahogy a dagadt család gyereke is dagadt lesz mert kólával itatja cumisüvegből.....a kurva anyját azoknak is mind amúgy.

Szal mi a faszról szól ez az írás? Arról, hogy kapja be mindenki aki ok nélkül parasztkodik, és hogy a parasztokat kigyomláljuk egy társaságból az élő találkozó remek szürője lenne ennek, és fasza lenne egy olyan társaságot kialakítani ahol tisztelet van, nem azért mert te szartad a spanyol viaszt, hanem mert sokkal jobb úgy élni ahol mindenki respekteli a másikat mint olyanban ahol mindenki csak lenézi és kihasználja azt.

Itt az interjú ami velem készült amúgy amiben engem jobban meg lehet ismerni ha bárkit is érdekel

És az a bizonyos hand ami az interjúban előjön. A sorsfordító suck out, amikor az egész bankrollomat elvesztettem, a maradékját feltettem egy HU sng-re ahol 15/30as vakoknál 15 zsetonról vissza tudtunk jönni, és a végén behúztuk és a maradék pénzünket mind feltettük egy CG asztalra, én meg már a holdon jártam úgy ki voltam készülve. Ez volt az a pontja az életemnek amikor megtanultam 18 évesen, hogy mi a faszt jelent az a bankroll management és többet ilyen nem fordult elő





Nincsenek megjegyzések: