2020. december 4., péntek

Lehelljünk új életet a magyar Póker Kultúrába

 Az apokalipszis után nem marad más, csak a sivár kietlen sivataggá perzselt föld, ahol termőföldet nem lelsz, és csak a régi kor lehunyt emlékeiből tudsz táplálkozni, hogy életben tartsd a reméynt, hogy van értelme a holnapnak. A túlélők kis közösségekbe verődve küzdenek meg a zord világ kihívásaival. Egymás között törzsi gyűlölet és háború tombol. Mindenki félve őrzi titkait a régi világ roncsaiból tanult, majd azt hatalomkét használja saját népe bódítására és sakkban tartására. Ez a mi új világunk. Üdv a magyar pókeres társasági "élet"-ben.

Ez a benyomásom. 6 évet kihagytam ugye az egész pókervilág követéséből. Előtte 4 évig meg külföldön kártyáztam, és azért nem tudtam semmit az egészről. És hogy mi volt előtte? Íme:

Voltak fórum helyek, ahol az emberek ingyen elemeztek egymásnak partikat, megosztottak véleményeket. Voltak fórumokon belüli élő és online versenyszériák is amiken hobbi és pro játékosok egyaránt résztvehettek, és ahol nem a többet akarás volt a cél, hanem a jó hangulat meg a színvonalas, bár néha fishkedős játék.
Voltak még pókertermek is magyarországon, több is. Ezeket olykor olykor kibérelték ezek a csoportok, hogy farsangi vagy karácsonyi, vagy akár csak a havi partiaikat megrendezzék.
Volt ezen kívül rake verseny is amikkel WSOP meg BPO élő satokra lehetett kijutni a fórumozóknak.
Voltak pókertáborok is ahová azért mentek le a társaságok mert haverok voltak és buli volt.
Ezek a táborok totál megfizethetőek voltak és előadásokon vehettél részt ahol ha tapasztaltabb voltál lehetőséget kaptál beszélni, ha kevésbé akkor rengeteget tanulhattál, és kb csak a szállásért kellett fizetned.
Voltak szponzorált lehetőségek is és buli volt az egész

Na ez volt a póker élet magyarországon mielőtt kiléptem belőle. És most mit tapasztalok? Megszűnt a legtöbb oldal, és ami van, az gyakorlatilag halott. Az akadémia a discordra szerveződött át, de most már két hete ülök és nézem, hogy nulla (szó szerint) komment kérdés vagy bármilyen írás érkezik.

Nincsenek hand elemzések, de gyakorlatilag semmilyen pókerrel kapcsolatos beszélgetés, mert mindenki úgy őrzi azt mint ha az élete múlna rajta, mert annyira kompetitív lett, és olyan sok pénzükbe került megtanulni, hogy vagy nem adják tovább, vagy csak nagyon drágán "oktató csomagokba" burkolva. Na mi lenne ha ennek odabasznánk egy kicsit?

Voltak régebben blogok is (bár sose olvastam) de most azokat se látok. Van ez a FB-s csoport az egyetlen hely ahol élet van. Reménysugár. Talán ez az utolsó menedéke a magyar pókeres közösségi életnek, talán ebből ki lehet még nevelni egy új világot, mint a Mad Max-i disztópiában, egy véletlenül lelt mag, mely nem csak reményt ad, de a régi világot is magában őrzi. Törékeny és apró, de ott van a potenciálja annak, hogy hatalmas és mindent megváltoztató legyen.

Ehhez szeretnék asszisztálni. Azért írom ezt a posztot, hogy egyrészt érdeklődjek, hogy milyen fajta írások érdekelnék a publikumot, másrészt hogy jelezzem, hogy szeretném, ha visszatérne az a világ amikor az emberek társasági szinten összegyűlnek és nick-ek alapján szólongatva egymást járkálnak versenyekre csoportosan, utaznak külföldre közösen, vagy szerveznek egy fórumos versenyt!

Hogy meghozzam az emberek kedvét próbálok értéket adó dolgokat (is) írni amik a pókerhez szorosan kapcsolódnak. Nyilván a póker elitjébe tartozóknak ez nem fog jelenteni újdonságot, de előre is megköszönném ha megkímélnének a már így is párszor elhangzott "pff ezt mindenki tudja" meg "kinek írod ezt a faszságot" szerű kommentektől.

Hogy pontosan mi is vezetett ehhez a döntéshez? Először is tökre megörültem amikor megtudtam, hogy van egy ilyen fórum még, és aztán mégjobban megörültem, hogy amikor postoltam, akkor az emberek olvasták a bejegyzéseket. Szeretném ha értelmes diskurzusok alakulhatnának ki a bejegyzések mentén, és aztán remélem, hogy ez elterjed és újból visszakerül a pókeres kultúrélet a létező dolgok közé hazánkban.

Sokat segített az írásos elhatározottságomban, hogy kerestek fel reménykedő emberek. Volt köztük fiatal is meg nem is. Kérdéseket tettek fel, olyan egyszerű kérdéseket amiken csodálkoztam, hogy nem vágják a választ. Kértek tanácsot, kérték, hogy írjak részletesebben arról amit éppen csinálok (spin), de volt aki life coaching-ot szeretett volna kérni, hogy adjak valami olyan szemléletet neki, amivel előrébb viheti a pókerben. (mondtam neki ha végig olvassa a blogot és átugorja a sírásaimat elég sok hasznos ingyen infót talál)

Ezen kívül pedig valamennyire egoista is vagyok és szeretem ha pozitív változást tudok hozni a világba (bár ez nem egoizmus...de azért az vagyok valamennyire....de az meg kell hogy az ember sikeres legyen. Versenyzői egó. Erről már sokszor írtam)

Ennyi :) Nem csak a FB csoportba lehet kommentelni ide a blog alá is lehet írni méghozzá névtelenül is.
Várom a javaslatokat, hogy ki miről szeretne olvasni :)

Písz



12 megjegyzés:

Unknown írta...

Nagyon jol latod a helyzetet
Engem kezdokent jatek elemzesek erdekelnenek nagyon

Névtelen írta...

Én a következőt nem értem .... Twitchen nagyon komoly orosz játékosok közvetítik a játékukat folyamatosan, minden kategóriában, komoly téteken, rendszeresen. Kb. 10-et fel tudnék sorolni. Hogy van az hogy egy magyar se live-ol ? Bélabácsi, Probirs, többiek.

Peti66 írta...

Szia!
Nosztalgiával " olvastam végig a bejegyzésed, és azt kell mondjam, hogy sajnos teljesen igaz és jól látod a mostani pókeres (Magyar) helyzetet!
Régebben voltak kisebb összegű versenyek csak a játék kedvéért, de ma már csak a pénzről szól és nem a hangulatról, a játékosokról, az emberi kapcsolatokról... STB STB.
Üdv Peti!

Gizdalord írta...

Uknown: Az a baj, hogy nem tudok handeket elemezni abba amit tolok mert szaros spin-eket jatszok ahol nincs túl sok elemezni való, vagy nem értek hozzá még eleget :D

Deep cg handeket tudtam anno elemezni mert azt toltam es onnan hoztam mindig a cuccot, de amíg covid van addig biztos nem fogok eljarkalni, de utana majd tudok nyomatni HH-kat live pokerrol.

Névtelen: Jó kérdés, bár sztem megmagyarázza a $ ezt is. Kicsi az ország és túl sokat tanulnának belőle túl sokan, és jobban megéri nem csinálni ilye és árulni a backinget 50%-60% fee-ért.

Peti: Hát remélem sikerül ezen valamit változtatni majd lassan :)

Névtelen írta...

Nagyon jó volt régen 2010 -2015 poker staretgy-n, nagyon szerettem ott a fórumot , mára már teljesen halott sajnos ...... Üdv HIDROwok :D

Névtelen írta...

Ruszkiknál ha nagy nézettséget produkál abból is jön lóvé. Nálunk még aki top top annak kb az filléreket jelentene, azért meg nem fogja megmutatni senkinek mivel tud ő többet annak a 20—30 regnek aki nézné...

Gizdalord írta...

Ja igaz a fentebbi, 10 millios lakossagu orszag nem fog nezettseget termelni, nem is gondoltam bele, hogy ja ha nem angolul tolod akkor csak ki fogjak hasznalni.

Bár én ismerek olyan reget aki streameli a 12/16 asztalát :)

Névtelen írta...

Ha pontmakezdte mucsira gondolsz , neki sem kell mindent elhinni ... :D + egy idegbajos tilter.

Névtelen írta...

Haho
En is tolom a spineket igaz per pill. Brm miatt csak 5$-on, ha gondolod discordon felveszlek aztan mehet a live sess vagy hand elemzes is akar.

Robert Hegedus írta...

Szia nagyon tetszik ez az írás! Én ezért kezdtem el tiktok ozni. Hogy a poker közösség újra eledjen. Szponzorált játékos vagyok Spanyolországban több mint egy éve streamelek a csapattal. Magyarul hogy építsen így is valahogy tudnánk beszélni?

Gizdalord írta...

@Robert Hegedus. Kerdezgetnelek, megprobállak valahogy elérni. FB-n tudsz addolni v discordon?

Janit írta...

@Gizdalord. Szia! Robi kérte, hogy linkeljen be a discord csoportot: https://discord.gg/WbazNJz6 , illetve FB-n: Robert Hgd találod meg