Inspiration for succes (Inspiráció a sikerességhez)

Ez egy ilyen inspiráló bejegyzés lesz (asszem)

A hülye hugom ösztönzött arra, hogy megszülessenek ezek a gondolatok, nagyjából ilyen kompozícióban a fejemben, és késztessenek arra, hogy le is írjam őket. Mocorgott már bennem, de ez adta meg az utolsó löketet. Aki hajlamos arra, amiről szólni fog ez a bejegyzés, annak valszeg elnyeri majd a tetszését, aki pedig pont az ellenkezője, mint a fentebb említett rokonom (XD aki nem az ANYÁM) azoknak pedig dühöt, mérget, utálatot kiváltó lesz valszeg. Here we go:

Szóval ugye egy szobában vagyok a hülye gyerekkel. És én este járok el és éjjel/reggel érek haza, emiatt szokott lenni ütközés. Én csöndes vagyok, ha haza is jövök feltolom a fülest és úgy nézek bármit is, ha épp nem alszok azonnal ellentétben vele. Tipikusan az az ember, aki 25x vissza rakja az ébresztőjét snooze-ra hogy csörögjön kibaszott 10 percenként. Na ma megint ez volt, és szóvá tettem neki, az 5. csörgés után, és miután apa vagy anya 3. alkalommal jöttek be neki szólni, hogy menjen már a faszba, minek is az iskola(merthogy suli miatt kel fel elvileg korán) mire elkezdte a szokásos menetét. Egyvalamihez ért: a műbalhéhoz. Olyan mint a hülye idióta négerek a filmekben. Ugatja a faszásgait és csinálja a műbaléht a semmi felett. Olyan kiforrott lexikális tudása van a különböző balhés szófordulatok, állmegsértődések és vízfelkapások terén, hogy tényeleg könyvet lehetne írni belőle, és az alapja pedig általában közel van a semmihez, viszont pont úgy felfúja mint azok a faking néger ribancok szokták. Valahogy mindig azt hiszi, hogy neki van igaza, hogy ő a szegény elnyomott sorsú gyerek, hogy neki csak a problémái vannak, és hogy őt mindenki mindig csak baszogatja, pedig mennyi mindent tesz.
A valóság persze az, hogy ez már a 3. sulija amit elkezd és elég kétséges hogy bármeddig is eljut. Mikor megkérdezzük, hogy van-e valami munkája akkor mindig jön a hatalmas story hogy mennyi business-ben benne van és hogy mindjárt lesz ez meg az meg minden, de valahogy soha semmi, és ha lesz is valami munkája az, ha rekordot fut akkor eléri az egy hónapos távlatot.
Viszont ő is egy csomószor éjjel jár haza, mert bulizni megy ide oda. Egyszóval semmi felelősség tudata nincs, önellátásra/önfenntartásra képtelen, és a hozzáállásából ítélve nem is nagyon esélyes hogy az legyen. Persze mi kell ahhoz, hogy valaki az legyen...?

Találkoztam a legutolsó sessiönöm során egy fiatalabb féle sráccal. Kiderült hogy 27 éves. A Vodafone-nál dolgozik elég magas poston. Regionális fő üzlet kötő vagy vmi hasonló. Megkérdeztem, hogy honnan kezdte mi volt a belépési pont, anya apa betette, vagy a létrán szépen felfelé lépegetett. És elmesélte, hogy sima egyszerű ügyfél szolgálatos volt egy T-pont üzletben, és végig járta szépen fokozatosan. Elmondta a célját, hogy az mit tud, és mi kell hozzá és miért szeretné. Inspiráló volt.

És mikor magamat nézem és össze hasonlítom evvel (így reggel (ez az egész bejegyzés reggel a balhé ideje alatt fogant meg bennem de csak most este írom meg) )meg a műbalhés szarral, meg a szüleimmel és az ismerőseimmel akkor egy érdekes konklúzióra jutottam, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki sikeres legyen (nem a szó legszorosabb értelmében, hanem önellátás stb terén)

Semmi más nem kell csakis akarás! Oda kell magadat tenni és megmutatni, hogy meg tudod csinálni. Mindenki pontosan azért tart ott ahol tart, mert nem akart többet elérni, vagy mert rosszul csinálta/ rossz döntéseket hozott. Nincs semmi köze a szerencséhez.
Apám pl tök jó ügyes mester ember lehetett volna, de elbaszta mert rosszul csinálta a dolgokat, és most egy sima mókus kerékben forgó napszámos jobbágy, mint az emberek 95%a. Anya is hasonló csak neki, nem tudom, hogy volt-e nagyobb vágya. Bár egész jól ki tudott belőle lépni. Mind1. Sokszor okolják az ilyen emberek a lehetőségeik hiányát, a balszerencséjüket, hogy nekik sosem adattak meg a lehetőségek. Kurvára elegem van ebből és hányni tudnék tőle. (tök furcsa tény, hogy ennek a realizálásában pont az segített, ahogyan vissza emlékeztem, ahogy az egyik játékos szidja az osztót, hogy milyen szar keze van, és hogy örüljön neki, hogy van legalább ilyen munkája, csak ez számít neki. És oltogatta, hogy tud jó állásokat a gyárban és fura érzés, meglátni a részeg köcsög oltogatós szavai mögött az igazságot. De be kell vallanom valamennyire szimpatizálok a kijelentéseinek egy részével)

Ha valakinek nem tetszik valami akkor tud tenni ellene reális határokon belül. Ha van egy munkád amit rühellsz, akkor elkezdesz egy másikat keresni. Nem csak fújtatsz a melódra, hanem kiutat keresel és mindent megteszel érte. És ha nem a TV előtt döglesz a 8 órás műszakod után, hanem bele ölsz napi 4 órát a lehetőségek keresésébe akkor meg lesz az eredménye. De ezt gecire de kurvára kevés ember teszi meg és persze aki ezt megteszi az utána a szerencsés fasz.

Magamból indultam ki, hogy honnan kezdtem. Elkezdtem mint hobbi, aztán felvettem komoly célként amit csinálok és megszámlálhatatlanul sok órát öltem bele, nem csak a játékba és annak tanulásába, de a stressz kezelésébe is és a szociális ütközésekbe is amit ez okozhat. Senki az ég egy adta világon nem támogatott teljes mell bedobással, és az emberek 95%-a totálisan ellene volt annak amit csinálni kezdtem. Mindenki arról papolt, hogy mennyire nem lehet ezt, lehetetlen, hülyeség, nincs alapja, nincs jövője így úgy nem lehet. De milyen emberek mondták ezt??! A környezetem. Csakis olyanok, akik vagy maguk is velem egykorúak voltak, vagy olyanok akik megrekedtek a 8 órás robot világában. Olyan dolgokról akartak kioktatni amiről fogalmuk sincs de ők jobban tudják mert az ő kis szaruk ami van az legalább biztos (-nak vélt dolog a számukra) Esélytelen, hogy bármiféle megvilágítást adjanak ezek az emberek, vagy valaha is igazándiból belássák, hogy mivel is jár ez, vagy bármiféle ehhez hasonló dolog. Amikor nem a tutira repülsz rá, hanem belevágsz abba, amit kevesen mernek bevállalni és sokan buknak bele.

Én megtettem, megcsináltam és 21 éves koromra olyan pénzeket buktam el amiről álmodni se mertem volna. Kimásztam saját erőmből a gödörből, amiből a sok ember pampogott vissza fele nekem, hogy mennyire jó ott, amit csinálok az öngyilkosság és ellene van mindennek, és láttam a lehetőségeket amiket ők csak a filmekben. És persze én voltam a könnyű életű hülye gyerek, akinek semmit nem kellett tennie ezért mert csak úgy az ölébe hullott. Legalábbis a legtöbb ember szemében.

És most újra érzem ezt az erőt, mert kisemmiztem magam, és előről kezdtem 50ropi + 50 ropi kölcsönből, csak hogy magamnak is bebizonyítsam végre és végleg, hogy valóban semmi köze nincs a sikernek a szerencséhez, csakis állhatatosság, kitartás, tudás, erőfeszítés és elhatározás kérdése. És újból megcsináltam. Hogy most a tetején maradok-e vagy még tovább viszem az már csak rajtam áll, de tudom, hogy csakis magamnak köszönhetem hogy eljutottam idáig, mert akartam és bele tettem szívem, lelkem, minden energiám, és a világ összes visszatartó, visszahúzó, lebeszélő ereje se volt elég ahhoz, hogy megfékezzenek saját elhatározásomban! És véghezvittem, megcsináltam. Mert akartam, mert tudtam, hogy képes vagyok rá, és ha falba ütköztem nem feladtam, hanem megkerestem a megoldást és fogom is ezt tenni a továbbiakban is.

Nem jut eszembe semmi jó záró gondolat sem.

Mindenki képes arra, hogy megváltsa saját világát. Ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek gazdagnak kell lenni, van akinek tényleg elég az, hogy legyen egy az átlagnál talán kicsit jobban fizető, viszonylag stabil állása, amivel a családját el tudja látni, és evvel nincs is semmi baj. Az se baj, ha valaki a Burgerben szeretne műszakvezető lenni, és ennyi a célja. Az a lényeg, hogy van célja és afelé hajtja magát, hogy azt elérje, és nem abba öli bele az energiáját, hogy saját magát sajnálja, és közben a munkáját utálja, hanem építő jellegű dolgot csinál.

Ez az alapvető különbség szerintem a sikeres és a nemsikeres ember között.
(mégis lett jó befejezés :D )

Pííísz