2010. december 1., szerda

Inspiration for succes (Inspiráció a sikerességhez)

Ez egy ilyen inspiráló bejegyzés lesz (asszem)

A hülye hugom ösztönzött arra, hogy megszülessenek ezek a gondolatok, nagyjából ilyen kompozícióban a fejemben, és késztessenek arra, hogy le is írjam őket. Mocorgott már bennem, de ez adta meg az utolsó löketet. Aki hajlamos arra, amiről szólni fog ez a bejegyzés, annak valszeg elnyeri majd a tetszését, aki pedig pont az ellenkezője, mint a fentebb említett rokonom (XD aki nem az ANYÁM) azoknak pedig dühöt, mérget, utálatot kiváltó lesz valszeg. Here we go:

Szóval ugye egy szobában vagyok a hülye gyerekkel. És én este járok el és éjjel/reggel érek haza, emiatt szokott lenni ütközés. Én csöndes vagyok, ha haza is jövök feltolom a fülest és úgy nézek bármit is, ha épp nem alszok azonnal ellentétben vele. Tipikusan az az ember, aki 25x vissza rakja az ébresztőjét snooze-ra hogy csörögjön kibaszott 10 percenként. Na ma megint ez volt, és szóvá tettem neki, az 5. csörgés után, és miután apa vagy anya 3. alkalommal jöttek be neki szólni, hogy menjen már a faszba, minek is az iskola(merthogy suli miatt kel fel elvileg korán) mire elkezdte a szokásos menetét. Egyvalamihez ért: a műbalhéhoz. Olyan mint a hülye idióta négerek a filmekben. Ugatja a faszásgait és csinálja a műbaléht a semmi felett. Olyan kiforrott lexikális tudása van a különböző balhés szófordulatok, állmegsértődések és vízfelkapások terén, hogy tényeleg könyvet lehetne írni belőle, és az alapja pedig általában közel van a semmihez, viszont pont úgy felfúja mint azok a faking néger ribancok szokták. Valahogy mindig azt hiszi, hogy neki van igaza, hogy ő a szegény elnyomott sorsú gyerek, hogy neki csak a problémái vannak, és hogy őt mindenki mindig csak baszogatja, pedig mennyi mindent tesz.
A valóság persze az, hogy ez már a 3. sulija amit elkezd és elég kétséges hogy bármeddig is eljut. Mikor megkérdezzük, hogy van-e valami munkája akkor mindig jön a hatalmas story hogy mennyi business-ben benne van és hogy mindjárt lesz ez meg az meg minden, de valahogy soha semmi, és ha lesz is valami munkája az, ha rekordot fut akkor eléri az egy hónapos távlatot.
Viszont ő is egy csomószor éjjel jár haza, mert bulizni megy ide oda. Egyszóval semmi felelősség tudata nincs, önellátásra/önfenntartásra képtelen, és a hozzáállásából ítélve nem is nagyon esélyes hogy az legyen. Persze mi kell ahhoz, hogy valaki az legyen...?

Találkoztam a legutolsó sessiönöm során egy fiatalabb féle sráccal. Kiderült hogy 27 éves. A Vodafone-nál dolgozik elég magas poston. Regionális fő üzlet kötő vagy vmi hasonló. Megkérdeztem, hogy honnan kezdte mi volt a belépési pont, anya apa betette, vagy a létrán szépen felfelé lépegetett. És elmesélte, hogy sima egyszerű ügyfél szolgálatos volt egy T-pont üzletben, és végig járta szépen fokozatosan. Elmondta a célját, hogy az mit tud, és mi kell hozzá és miért szeretné. Inspiráló volt.

És mikor magamat nézem és össze hasonlítom evvel (így reggel (ez az egész bejegyzés reggel a balhé ideje alatt fogant meg bennem de csak most este írom meg) )meg a műbalhés szarral, meg a szüleimmel és az ismerőseimmel akkor egy érdekes konklúzióra jutottam, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki sikeres legyen (nem a szó legszorosabb értelmében, hanem önellátás stb terén)

Semmi más nem kell csakis akarás! Oda kell magadat tenni és megmutatni, hogy meg tudod csinálni. Mindenki pontosan azért tart ott ahol tart, mert nem akart többet elérni, vagy mert rosszul csinálta/ rossz döntéseket hozott. Nincs semmi köze a szerencséhez.
Apám pl tök jó ügyes mester ember lehetett volna, de elbaszta mert rosszul csinálta a dolgokat, és most egy sima mókus kerékben forgó napszámos jobbágy, mint az emberek 95%a. Anya is hasonló csak neki, nem tudom, hogy volt-e nagyobb vágya. Bár egész jól ki tudott belőle lépni. Mind1. Sokszor okolják az ilyen emberek a lehetőségeik hiányát, a balszerencséjüket, hogy nekik sosem adattak meg a lehetőségek. Kurvára elegem van ebből és hányni tudnék tőle. (tök furcsa tény, hogy ennek a realizálásában pont az segített, ahogyan vissza emlékeztem, ahogy az egyik játékos szidja az osztót, hogy milyen szar keze van, és hogy örüljön neki, hogy van legalább ilyen munkája, csak ez számít neki. És oltogatta, hogy tud jó állásokat a gyárban és fura érzés, meglátni a részeg köcsög oltogatós szavai mögött az igazságot. De be kell vallanom valamennyire szimpatizálok a kijelentéseinek egy részével)

Ha valakinek nem tetszik valami akkor tud tenni ellene reális határokon belül. Ha van egy munkád amit rühellsz, akkor elkezdesz egy másikat keresni. Nem csak fújtatsz a melódra, hanem kiutat keresel és mindent megteszel érte. És ha nem a TV előtt döglesz a 8 órás műszakod után, hanem bele ölsz napi 4 órát a lehetőségek keresésébe akkor meg lesz az eredménye. De ezt gecire de kurvára kevés ember teszi meg és persze aki ezt megteszi az utána a szerencsés fasz.

Magamból indultam ki, hogy honnan kezdtem. Elkezdtem mint hobbi, aztán felvettem komoly célként amit csinálok és megszámlálhatatlanul sok órát öltem bele, nem csak a játékba és annak tanulásába, de a stressz kezelésébe is és a szociális ütközésekbe is amit ez okozhat. Senki az ég egy adta világon nem támogatott teljes mell bedobással, és az emberek 95%-a totálisan ellene volt annak amit csinálni kezdtem. Mindenki arról papolt, hogy mennyire nem lehet ezt, lehetetlen, hülyeség, nincs alapja, nincs jövője így úgy nem lehet. De milyen emberek mondták ezt??! A környezetem. Csakis olyanok, akik vagy maguk is velem egykorúak voltak, vagy olyanok akik megrekedtek a 8 órás robot világában. Olyan dolgokról akartak kioktatni amiről fogalmuk sincs de ők jobban tudják mert az ő kis szaruk ami van az legalább biztos (-nak vélt dolog a számukra) Esélytelen, hogy bármiféle megvilágítást adjanak ezek az emberek, vagy valaha is igazándiból belássák, hogy mivel is jár ez, vagy bármiféle ehhez hasonló dolog. Amikor nem a tutira repülsz rá, hanem belevágsz abba, amit kevesen mernek bevállalni és sokan buknak bele.

Én megtettem, megcsináltam és 21 éves koromra olyan pénzeket buktam el amiről álmodni se mertem volna. Kimásztam saját erőmből a gödörből, amiből a sok ember pampogott vissza fele nekem, hogy mennyire jó ott, amit csinálok az öngyilkosság és ellene van mindennek, és láttam a lehetőségeket amiket ők csak a filmekben. És persze én voltam a könnyű életű hülye gyerek, akinek semmit nem kellett tennie ezért mert csak úgy az ölébe hullott. Legalábbis a legtöbb ember szemében.

És most újra érzem ezt az erőt, mert kisemmiztem magam, és előről kezdtem 50ropi + 50 ropi kölcsönből, csak hogy magamnak is bebizonyítsam végre és végleg, hogy valóban semmi köze nincs a sikernek a szerencséhez, csakis állhatatosság, kitartás, tudás, erőfeszítés és elhatározás kérdése. És újból megcsináltam. Hogy most a tetején maradok-e vagy még tovább viszem az már csak rajtam áll, de tudom, hogy csakis magamnak köszönhetem hogy eljutottam idáig, mert akartam és bele tettem szívem, lelkem, minden energiám, és a világ összes visszatartó, visszahúzó, lebeszélő ereje se volt elég ahhoz, hogy megfékezzenek saját elhatározásomban! És véghezvittem, megcsináltam. Mert akartam, mert tudtam, hogy képes vagyok rá, és ha falba ütköztem nem feladtam, hanem megkerestem a megoldást és fogom is ezt tenni a továbbiakban is.

Nem jut eszembe semmi jó záró gondolat sem.

Mindenki képes arra, hogy megváltsa saját világát. Ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek gazdagnak kell lenni, van akinek tényleg elég az, hogy legyen egy az átlagnál talán kicsit jobban fizető, viszonylag stabil állása, amivel a családját el tudja látni, és evvel nincs is semmi baj. Az se baj, ha valaki a Burgerben szeretne műszakvezető lenni, és ennyi a célja. Az a lényeg, hogy van célja és afelé hajtja magát, hogy azt elérje, és nem abba öli bele az energiáját, hogy saját magát sajnálja, és közben a munkáját utálja, hanem építő jellegű dolgot csinál.

Ez az alapvető különbség szerintem a sikeres és a nemsikeres ember között.
(mégis lett jó befejezés :D )

Pííísz

15 megjegyzés:

Unknown írta...

jó írás egyetértek!

Csajbi írta...

Tetszik amit írtál, megint sokmindent tudhadtam meg rólad, és mivel szerintem te egy érdekes ember vagy, ez az írás megint adott nekem. Köszike. Én annyit tennék hozzá, hogy egyetértek veled abban, mindenki az lehet, ami akar. Oda juthat el, ahova akar. Ellenben ennek a felismerése hatalmas teher lehet. Ha rájössz, hogy minden a te döntéseid miatt van, és a további életed is a te döntéseid alapján fog zajlani, rá kell jönnöd arra is, hogy te "szúrtad" el az életed. Ebben az esetben az egyetlen "hibás" te magad vagy az életedért. Ki az aki szívesen okolja magát? Ki az aki szívesen vallja be magának, lehettem volna más is, de úgy döntöttem, hogy nem döntök. Csak végigsodródok az életen, és meghalok a végén. Aki ezt be meri vallani magának, az már nem itt tart :). Hozzá kell tennem azt is, hogy szerintem minden embernek joga van ott "rontani" el az életét, ahol akarja. Ha észrevetted ezeket a szavakat, mint ront, hibás, elszúr idézőjelekbe tettem. Azért mert úgy hiszem nincs jó élet és rossz élet. Nem lehet egy életet elrontani. Csak meg nem érteni lehet. Az is fontos, hogy ahogy te is elvárod másoktól, hogy támogassanak, vagy legalább fogadják el, amit te csinálsz, neked is toleránsnak kell lenned. Ha a hugod most bulizik, nem akar suliba menni, felkelni, ha játszmákat játszik, lelke rajta. Saját magától fogja felismerni (vagy nem), hogy a saját sorsát teljesíti-e be, vagy sem. Add meg neki is a lehetőséget, mint ahogy a szüleidnek, hogy leéljék azt az életet, amit választottak, és kérlelhetetlenül ragaszkodj ahhoz, amit te választottál. Ha összeütközés van a családban, hát ugyanaz a helyzet, mint amit a munkahellyel kapcsolatban írtál. Ki kell lépni!

Mretele írta...

Teljesen igaz amit írtál.
Kérdezz meg egy sikeres embert, hogy mi a sikere titka. Azt fogja válaszolni, hogy ő maga. Ezért tanult, ezért küzdött, ezt akarta. Tehát magának köszönheti a sikert.
Kérdezz meg egy sikertelen embert, hogy miért az. Azt fogja válaszolni, hogy átverték, kisemmizték, az asszony, a család miatt, a főnöke miatt, a körülmények miatt, mert ilyen a rendszer, stb. Tehát igazából ő nem tehet róla. Pedig...

Unknown írta...

Csajbi ha jól értem azt írod,hogy ki kell lépni a családból. na ez az amit soha nem tehet meg az ember szerintem. onnantól már akkor az nem ember aki hátat fordít a saját családjának hisz az a legfontosabb az életben. akármilyen hülye legyen a családtag , segíteni kell. (mondjuk ezt én csak közeli családtagokra vonatkoztatom le ( tehát: anya,apa,öcsi,menyasszonykám) van ellenpélda persze: ha van egy alkesz apa aki folyton üti a fiát azt mondjuk szintén ütni kell. Konkluzió: mindenki pont annyit kap az élettől, ahogy ő állt hozzá. szerintem...

Unknown írta...

huuh kicsit mintha ellent mondtam volna magamnak de erről a témárol olyan sokat lehet írni és most minden kavarog a fejembe ezért nem tudok összeszedett lenni :)

Csajbi írta...

Máté 10.35-36: Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támasszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt.
És hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe."
Ezek Jézus szavai. A legfontosabb az életben az az, hogy végigcsináld az életedet. Ha valaki, aki az életedben van, most nem arra megy, mint amerre neked kell, miért kéne ragaszkodni hozzá? És ha az apa alkesz, akkor üssük, ha meg csak éppen mindent elkövet, hogy lehúzzon a mélybe, akkor el nem hagyhatjuk? Meddig közeli egy családtag? Erre van valami definíció? Nem vagyunk-e testvérek mindahányan? :)

Walkman_ írta...

"Semmi más nem kell csakis akarás!"
Pontosan ! Szerintem is.

Walkman_ írta...

Szinte 10%-ban egyetéretek mindennel amit leírtál :D

Csajbi: szerintem a felismerés önmagában még nem elég. Kurvanagy lépés az igaz, de még menni kell hogy odaérjen az ember :)

Viktor: ezzel a nem elhagyós dologgal én sem értek egyet. Miért kéne életed végéig szenvedned attól ha beleszületsz egy olyan családba ami teljesen menthetetlen (megtettél mindent, de apuka ugyanúgy veri a családot, iszik stb.).
Szerintem az olyan dolgokon amikben nem te döntesz a kezdetektől (kik lesznek a szüleid, szomszédod, és igazából még az is hogy meg akarsz-e születni szerintem)
igenis jogod van változtatni, mert egy kényszer, nem te tehetsz róluk.
Szal azt mondom az embernek bizonyos helyzetekben akár még az öngyilkosságra is van joga, mert rohadtul nem kérdezte senki hogy akarod-e ezt az élet nevű dolgot, vagy fog-e ez menni neked. Persze nagyon sok esetben nincs, mikor azért sokan szeretnek és cserbenhagynád őket, stb.

Én magam a legeslegelső adandó alkalommal eljöttem otthonról, koli, albérlet, stb. mert egyszerűen nem bírtam elviselni apámat és nolám, ő is változott sokat hosszú évek alatt, egészen jóban vagyunk már, de ha otthon maradok lehet ki is nyírtuk volna egymást (mentálisan). Nagyon tudott nyírni (nem vert vagy ilyesmi, de a fizikai bántalmazástól szerintem vannak súlyosabb dolgok, az legtöbbször elmúlik) és lehet egy ugyanolyan (már bocsánat a kifejezésért) senki lett volna belőlem aki képtelen kimozdulni abból a bizonyos mókuskerékből.
Most is szenvedek néha, de ez már az én saját döntésem, viszont nem érzem magam senkinek (csak néha LOL)
viszont ha sokáig otthon maradok, egy idő után menthetetlen lettem volna szerintem, vagy legalább is még jobban megszenvedek a körülményekkel mint így.

Walkman_ írta...

nyilván nem 10% hanem 100% :)

Walkman_ írta...

ja és amúgy elég jó post ;)

Gizdalord írta...

Köszi W :) Az már nagy szó ha egyet értesz a nagyjával :D

A család elhagyás szerintem is megy ha menthetetlen, senki se kér, vagy várhatja el, hogy saját életedet feláldozd, hogy a sajátja kényelmesebb legyen. Mint mikor a lányodból gyk rabszolgát csinálsz és lenyúlod a fizetése egy jelentős részét is alanyi jogon. Olyankor lépni kell.

Az öngyivel nem értek egyet mert az sosem megoldás, az menekülés a probléma elől, és a struccpolitika, vagy az elfutásos megoldás sosem megoldás csak halasztás. Persze azért mondom így mert én úgy gondolom, hogy 1. Én választottam hogy hová szülessek jó indokkal.(csak hogy kihívás legyen benne, és igazi feladat ezért nem tudom, hogy miért és rá kell jönnöm a dolgokra) (milyen lenne ha megszületnél és tudnál mindent hogy kivel mit hogyan miért kell csinálni. Akkor se lenne sok értelme az életnek) 2. Ha meghalok nem oldok meg semmit csak elnapolom 1-2 élettel a megoldandót (ez eddig sima karma) Amúgy ha meg 1 életed van mondjuk és aztán sötétség, akkor hogyan lehetne az öngyilkosság bármi féle képpen is jobb, mint végig szenvedni az életet? Nem lehet olyan nincs. A nulla impulzusnál jobb a valamilyen impulzus akár mi legyen is.

Unknown írta...

egyetértek veletek nagyjából, engem sok mindenről meg lehet győzni :),de változatlanul azt mondom (lehetnaiv vagyok) örökké küzdeni kell egy jobb emberért, hogy azzá váljon, ettől én is jobbá válok sztem. nem kell lemondani senkiről még ha bántott akkor sem, hiszen ő hozott a világra. és mivel mindenkinek van célja a világban azért meg is kell köszönni ezt a " világra hozást"

Csajbi írta...

Gézáé a pont. :) Te döntötted el, hogy mikor, hova szüless, és hogyan éld le az életed. Valóban szimplán karma. Persze az embernek van saját akarata, és ezzel mindent el is követ, hogy ne a kijelölt úton haladjon végig :). A család nagyon fontos dolog. Társasági lények vagyunk. Kell a közösség, ahol egy irányba haladunk, építjük egymást. Ugyanezt gondolom a nemzetről is. Nem véletlenül lesz valakiből magyar, csak kevesen gondolkoznak el ezen. De, ha a család megtette a feladatát az életedben szerintem simán tovább lehet, és néha kell is lépni. Ahogy W mondta, ha kitartott volna a család mellett kinyírták volna egymást, azzal, hogy elengedte ezt a dolgot, jobb lett a kapcsolat közöttük. Furi dolog ez a karma, ez oldja fel egyébként magát a bűnt is többek között. Azaz, ha a te apád ver téged, ennek oka van. Nem az, hogy ő egy állat, inkább a megtapasztalása valaminek. Persze, ha ezt most valaki olvassa, akit az apja meggyalázott rövid távon elzavar az anyámba, és meg is értem őt. Attól, hogy valaki ráébred dolgokra, sajnos még nem változik minden fenékig tejföllé. Mindent meg kell tapasztalni, amiért idejöttünk. A jót, és a rosszat egyaránt. Talán könnyebb feldolgozni, ha tudod sorszerű cselekmények sorozatán mész keresztül. Egyben ez a válaszom az öngyilkosságra is. Sok oka lehet, és mélyebb okok, mint amiket egyszerűen körülményként le lehet írni. Én például azt hiszem, hogy abban, hogy manapság egyre több ember végez először a családjával, majd saját magával erősen Lucifer keze van. A sötét angyaloknak az a dolguk, hogy mindent elkövessenek, hogy te ne tudd a feladatodat végrehajtani, hogy ráébredj neked nem jó itt, és visszakívánkozz az atyához. Lukács 15. ajánlom olvassátok el! De az is lehet, hogy neked meg kell élned az öngyilkosságot, sőt, a körülötted lévőknek is. Jézustól Isten elvette a feleségét Miriamot, és gyermekeit, mielőtt elindult útjára.

Gizdalord írta...

Furin áll neked ez a pap csávó imidzs :D

Amúgy Luciferről annyit tudok, (így lelazázva) hogy ő volt a legnagyobb arc angyal és messze a leg rendesebb meg önfeláldozóbb mert bevállalta, hogy lemegy a pokolba, mert oda is kell valaki. Nem?

Csajbi írta...

Még nem vagyok pap, csak próbálok alakulni :)
Lucifer, vagy más Néven Satanel volt a legelső, legfőbb angyal, a fényhozó. Én úgy tudom, hogy amikor az embert teremtették, és az angyalok azt a feladatot kapták, hogy szolgálják az embert sokalt be 72 angyallal együtt, és lázadt fel Isten ellen. Aztán a második csatában vesztett és leletaszíttatott a földre, és elvesztette az -el végződést, így lett Satan.