2010. április 24., szombat

a "könnyű" "játék"

Hát azt hiszem sokat számít, hogy mikor játszik az ember. Az első hetes postban lehet hogy túlzásba vittem a mekkorát vltozott a játék dolgot, szimplán csak nem jött ki annyira a lépés és nem is a legoptimálisabb időkben tolhattam. Azért persze egyáltalán nem olyan egyszerű mint anno volt de annyira talán halálosan sem nehéz, bár még mindig azt mondom, hogy a könyv és tananyag játékkal max erős nullába tudod magad tartani. Nembaj elvileg tartok előadást a táborban ott majd elmondhatom a gondolataimat az érdeklődőknek. :D


Ah eszembe jutott miről is akartam írni ami mostanában felvetődget...így már tudok címet is adni majd. Szóval a póker mint munka és a barátok / barátnő megértése.

Szóval ugye az Attila meg a Zsolt kifejezték aggódásukat, hogy pókerezek megint. Ugye alap, hogy nem tudják stabil bevétel forrásnak tekinteni, hisz sose tolták neten hosszú ideig ilyen célból. Egyrészt tartanak hogy függő leszek másrészt, hogy elszórom, harmad részt, hogy evvel nem lépek előre a nagyvilágba mert ez nem rendes munka.

Hát a fügőségről annyit, hogy a pénzért csinálom és kicsit néha élvezem is. Az tuti, hogy szokva vagyok hozzá és értek is hozzá. Pénzre meg ebben a világban mindenkinek szüksége van, tehát csak annyira vagyok függője, mint ahogy bárki más is a munkájának a megélhetéséért.

Én nem hiszem, hogy miután megértettem a póker lényegét valaha is igazán elfüstöltem volna a bankrollom jelentős részét, és ha volt is ilyen, ez most kategorikusan kizárható.

A másik ami ilyen függő vagy nem függő dolognál ami ki szokott jönni, hogy mondjuk vagyunk valahol, és bemondom, hogy szeretnék haza érni este fél 9 re mert akkor kezdődik a versenyem amit szeretnék tolni amikor csak lehet. Akkor könnyen megeshet az, hogy jön a szemre vetés, hogy a pókert minden fölé helyezek. (szerencsére nem áll fent ez a helyzet mert az Erika tökre megértő és támogató) (...szal ez csak olyan gondolat fejtés inkább ami másoknál elő jöhet, meg kicsit talán haveroknál nálam is) Szal, milyen volna ha megmondanám, hogy egy héten öt napot ettől eddig dolgozok, ha nem kirug a főnök. Ilyen a munka. A póker ugyan ez csak nincs főnök, és ez baromi könnyen megtéveszti a körülötted levőket, hogy amit te csinálsz az csak játék meg szórakozás, és igazából totál akkor csinálod amikor akarod, és minden tiszta happy happy joy joy. Pedig messze sem, csak nem tudatosul bennük, hogy igen is játszanod kell ekkor és ekkor csak azért mert "játék" attól még nyomni kell.

Ez persze nem azt jelenti, hogy valaha is fölé fogom helyezni a barátnál barátnőnél a pókert, csak néha néha egy kis megértésre van szükség. Örülök neki, hogy eldönthetem, hogy mikor van kedvem inkább nem játszani és az Erikával ücsörögni inkább vagy egy hármas treffent lenyomni, csak azért figyelni, kell, hogy ne billenjen túlságosan át a soha nemjátszok dologba, mert akkor nem lesz hosszú táv.

A másik kis apróság talán, hogy mindenki olyan baromi egyszerűnek véli, hogy én csak leülök és játszok és nyerek és, de jó csak ennyi. Persze a mögötte lévő több évet több ezer órát már nem látják, csak, hogy leül a hülye azt nyer. Érdekes is lenne, ha minden szerencsétlen nyerne ebben a cuccban :)


Szóval, úgy érzem ráváltottam a netes uncsis pókerra mert sokkal jobb mint a többi opció. A fordítási melót nem adom fel, ha találok valami ilyesmit azt csinálni fogom mellette. Ma este já le a 2. hét, meglássuk hogy sikerül.

Off

2 megjegyzés:

Walkman_ írta...

A profizmus jelei mutatkoznak :) ami a hozáállásodat illeti. Csak így tovább. De azért a barátokat ne hanyagold egy verseny kedvéért ;)

Gizdalord írta...

:) thx. hidd el hogy sose.