2009. szeptember 7., hétfő

Quality vs. Quantity

Minőség kontra mennyiség.

Voltam ma moziba. Előre tudtam, hogy a film amit nézni fogunk egy szar lesz, de a társaság miatt elmentem, és már úgy is rám fért egy olyan film ami szar, hogy még jobban tudjam értékelni a minőségit. Ez volt a G. I Joe. Kifejezetten az a film, aminek semmi értelme nincs, se story, se karakterek, se igazi cselekmény, csak robbanás meg CG (Über fasza számítógépes animáció). Erről szól a mostani filmek túlnyomó többsége. Bazi nagy szélesvásznú, szuper HQ (high Quality) CG-s filmek amibe nincsen semmi csak pár ember a kék vászon előtt. Konkrétan annyira hülyék voltak, hogy a jég elsüllyedt a vízben. Az ilyen filmek általában 100 perc körüliek, az előzeteseikben benne van az összes jó jelenet és a többi pedig bugyuta oda nem illő maszlag. Never mind.

Előtte pár nappal láttam egy másik filmet, a Becstelen Brigantyk (Inglorious Bastards)-ot, ami egy Q. Tarantino film aki a Ponyva Regény-t is megteremtette. Ebben a Filmben, sejthetően, nem voltak mega über jelenetek, de ezerszer jobb volt és kétszer olyan hosszú mégis. Ebben a filmben a rendező nem avval próbálta meg fent tartani a néző figyelmét, hogy két bazi jó 30 másodperces jelenet között 20 perces felvezető agyzsibbaztást adott, hanem eseménnyel, cselekménnyel, feelinges környezettel és karakterekkel.
Ebben a filmben a legutolsó szereplőnek is állítom egy könyvnyi háttér anyaga van, és a színészek is pro-k. Ez az a film ahogy megy a párbeszéd és a 3. fél arcát mutatják csak a reakciókra az elhangzottakra. Ehhez tudás kell. A mostani tucat filmekben pedig, ahol a feka menő csávó szerepe, hogy beinduljon a fehér bulákra, szlengezzen, és a legkeményebb szitukba is mega jófej legyen valami szar odamondással, miközben két ház dől épp a fejére. Igazából csak adja magát az ember amilyen a valóságban, plusz egy kis lebutított verzió. Computer Powa vs. Rendezői Skill.

Anyways. Szar muviból van rengeteg, jóból egyre-egyre kevesebb. Moziba egyre több ember jár és a film egyre szarabb, mégis mindenki oda van érte, hogy milyen király...Mert nem ismerik az igazit. Guess what?! Pókerben is!
Computer head, statisztika, tracker powa vs. Read, emberismeret, pszihológia. Egyre többen játszanak és egyre nehezebb jó játékot találni. Nice hasonlat imho (szerintem)

Itt a póker "arany korában" ömlesztik a versenyeket a reklámokat a promókat az arcodba, azt se tudod melyiket nézd. hehe. Viki mesélt az Unibetes 1 hetes rake race-ről. Pár dolgot tudok róla pontosan a többit én próbálom össze rakni. Tények: 1 hétig tartott, napi nagyon sok órán át tolta, a végén nullába zárt, progi alapján 8 beülő pluszba kellett volna lennie, SH volt, NL200, 2000€ körüli rék lett termelve.

My thoughts on that: Elég jól mutatja a mostanában egyre inkább kihangsúlyozott ellenkampányom a netes póker ellen, lényegét. Rengeteg ember, millió asztal, no game. A legelső ami szembetünik, hogy 1600 pluszba kellett volna lennie és mindemellett termelt 2000-t a kaszinónak, ami azt jelenti, hogy a ház a maga 5%ával amit elvesz tőle többet termel mint ő. Ez picit offon van az én scale-emről (nekem ez durva (jó arc vagyok, hogy magyarosítom magam? XD ). Ez abból fakad, hogy mindenki baromira megtanult játszani, és geci sok asztalon tolja. Az edge (előny) szinte a nullával egyelő, ami egymáson van a játékosoknak, viszont rengeteg időt és energiát felőről. Nem nagyon akarok becsülgetni mennyi hand mehetett le ez idő alatt. Asszem 9 asztal és napi sok sok sok óra játék.
Ez az egész cucc egy asztalnyi 6 emberre kivetítve 9 asztalon ezekkel 12k a háznak amit tőlük vettek le. Na mind1.

Ilyenkor szokták a fejemhez vágni, hogy nem játszok elég jól neten, ha nem tudok belőle elég pénzt csinálni. Szerintem ez nagyon nem állja meg mostmár a helyét. Meg a másik ami evvel kapcsolatos. Ha van egy ember, aki mondjuk nyereséges a profi playerek ellen és vesztő az igazi nagy halak ellen, és őt szembe állítjuk avval, aki vesztő a prok ellen és nyerő a nagy fishek ellen, akkor most melyikük a jobb player? Ugyanis ezt a játékot nem másban mint PÉNZ-ben mérik. Annak ellenére, hogy a csapból is az folyik, hogy nem az számít.
Higgyétek el csak ez számít semmi más. Erről is a Vikivel bezéltem. 10k hand volt amit tolt (most jutott eszembe) asszem, de ennyi minimum, és nem jött ki a hosszú táv még csak érintőlegesen sem. Mi van avval, hogy az élő póker alatt óránként 20 handet tolsz, sessiönönként max 200-at a netessel ellentétben, ahol én most nl10-en óránként 500at (25X annyi!!) Hol a hosszú táv? Szerintem van, csak teljesen máshol.
Míg a netes pókerben csakis a számok és a statisztikák játszanak, rengeteg rengeteg leosztásnak kell lepörögnie, hogy kiderüljön ki az a játékos, akinél ott van az a parányi kis apró előny amiből 1 milliárd leosztás alatt (tudom...költői számok csak) tud pénzt csinálni.
Az élőben azonban máshol van a kulcs, amit nyilván nem fogok kifejteni. Ééés talán a szerencse is nagyobb faktor...bár ha 10k hand alatt -8 beülő az eredmény akkor szerintem a neten is ugyan annyi a szerencse faktor mint live.

Ennek is mint minden bejegyzésemnek a summája: Mindenki ebből akar megélni, mindenki azt harsogja, hogy okos és ért hozzá, és mégis egyre nehezebb belőle pénzt csinálni.

Jah szóval ez van. Interesting huh?

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ezt egy értelmes srác kommentelte a bloghoz a fórumon, gondoltam bekopizom:

OK, akkor írom az élő póker hátrányait, mert az valahogy gyakran kimarad egy ilyen postból:
- rengeteg helyen kénytelen vagy passzív dohányos lenni... néhol még versenyeken is (magyarország és külföld egyaránt)
- kénytelen vagy éjjel játszani, ami nem épp a legegészségesebb a szervezetednek, míg neten megteheted, hogy este 10-11-kor akár elmész aludni (magyarország és külföld egyaránt)
- az ellenfelek jelentős része ontja magából a hülyeséget és az értelmi színvonaluk a személyiségedre negatív hatással van (magyarországon)
- magasabb rake, magasabb fee, jattolás, magasabb járulékos költségek (utazás): az 5% max. 3$ vagy 3€ rake igen versenyképes, ha jól csinálod, akkor több mint a felét vissza is kapod. Versenyen is max. 10% a fee, általában 50$ buyintől kevesebb, és ennek is visszakapod több mint a felét. Mondj egy olyan 500-500-as asztalt, ahol a max. rake 5% max. 750Ft.
- asztalválasztás fokozott jelentősége: amikor live cg-t játszottam, akkor egy helyen max. 2 asztal futott. Elmész egy helyre, feláldozod az estédet és bízol abban, hogy sok lesz a fish. Mert ha nem, akkor regularok ellen játszol és megkapod a kis edge-et mint neten (na jó, annál talán nagyobbat). Volt hogy a Goldban hatan tologattuk egymásnak a zsetonokat, meguntam és 1 óra után elmentem. Egy átlag netes asztalon is lesz edge-ed ha kisebb, akkor is. Viszont a dolog ott eldől, hogy ha jobb dealed van a kaszinóval, akkor te többet kapsz vissza a saját magad által és néha a mások által megtermelt rake-ből is. Megjegyzem, hogy vannak olyan kártyaklubok, ahol 24/7 akció van sok asztallal, de tudtommal nem ott játszol
- multitabling hiánya: igen, ezt fel lehet tüntetni előnyként is (jobb readek kialakításának lehetősége, ellenfélismeret), de attól még ott van az a hátrány, hogy ha tfh. a ptbb/100-ad egy asztalon 8 és két asztalon 5, akkor összességében a két asztalt jobban megéri játszanod mint az egyet
- leosztás/óra: ez gondolom egyértelmű, az élő játék nagyon lassú

Az előnyöket természetesen elismerem. Viszont fontold meg azt az alternatívát, hogy amíg valaki neten nyerő, addig nem fog élőben elmenni játszani, feláldozni rá az éjszakáját és a nyugodt alvását, több mint 100%-kal többet rakelni és esetenként jattolni, butítani az agyát a többiek értelmi színvonalával, csak azért, hogy annyi leosztást lejátszon, mint ami neten kb. 2 óra alatt megvan neki. Bizonyos mértékig ez a live játékosok szerencséje is, mert ha elárasztanák az élő játékot az online pro-k, akkor a tanulási fázisukban ugyan kicsit gyengébbek lennének talán a live pro-knál, de hamar belejönnének és járulékos hátrányként a fishek hatalmas sebességgel kezdenék veszíteni a pénzüket, mert több a cápa.
Most lehet, hogy élőben többet nyersz, magasabb a BB/100-ad, de ez igen sok játékosnak így sem alternatíva, hiszen nem egy netes játékos megcsinálja a havi 10k-t vagy többet. Emellett kevés asztallal nem egy jó netes játékosnak hosszútávon megvan az 5PTBB/100-a ami azt jelenti, hogy 10 leosztásonként nyer egy nagyvakot (+rakeback). Természetesen ez leginkább kevés (max. 4) és megfelelően kiválasztott asztalok esetén érvényes, így csak mondjuk alsó hangon 6x annyi leosztást játszik le mint egy live pro (azért 6x, mert sok időt fordítasz az asztalválasztásra). Ez viszont azt jelenti, hogy élőben 6*5 = 30PTBB/100-at kellene hoznod hasonló óradíjhoz (nem számítva a magasabb rake-et, jattot, az utazást és az esetleges várólistát...), ami 10 leosztásonként 6 nagyvak. Nem azt mondom, hogy lehetetlen ha orbitális barmok ülnek az asztalodon, sőt deep stack játékban valószínű, hogy el lehet érni (még egyszer mondom, nagy idióták kellenek hozzá), de ha egy nap nem jönnek a birkák, akkor ott ülsz és a winrate-ed megegyezik egy jobb netes asztaléval.

Névtelen írta...

Ez is ahhoz tartozik még:

A deal-ekről: Viki nem 2k rake-et fizetett, hanem tudtommal végül úgy jött ki neki, hogy az unibet (a saját és mások rake-éből) még fizetett is neki kicsit ha minden nyereményét figyelembe veszed. Ha nem így volt, akkor is igen közel volt 100% rakebackhez. Ez a 100% tudtommal minden rake race győztesnek megvolt. Veheted úgy, hogy a terem fizet téged azért, hogy biztosítsd az adott játéktípus likviditását. Amire pedig szükség van, mert pl. 5max turbo SNG-nál addig a fisheknek se jut eszükbe regisztrálni amíg legalább egy regular meg nem nyitja az asztalt. Onnantól 1-2 perc és megtelik az asztal. Mindez függetlennek látszott attól, hogy párhuzamosan épp hány másik asztalra regisztrálnak. Ezt a jelenséget sokáig figyeltem és nem értem, hogy miért van de így van. Talán egy alkalmi játékosnak nincs hite abban, hogy ha regisztrál, akkor jönnek még négyen. De ha valaki már benn ül, akkor a fish látja, hogy nem lesz egyedül és nagyobb hite lesz abban, hogy a játék elindul.

A hosszútávval kapcsolatban tényleg érdemes eljátszanod a varianciás postomban említett Java applettel. Adj meg 2PTBB/100-as és 20PTBB/100-as winrate-et és nézd meg, hogy 95%-os konfidenciaszint mellett hol jön ki az, hogy legrosszabb esetben breakeven leszel. 20PTBB/100-nál ehhez kell 3K hand, 2PTBB/100-nál (közepesen jó netes regular 9-10 asztalon) 240k hand. Itt viszont nem vagyok benne biztos, hogy jó az összehasonlítás, mert az élő deepstack játéknak más a szórása mint a netesnek.
Tehát összességében a netes póker mint ellenségkép az én fejemben nem létezik. Ez kicsit olyan, mint az összeesküvés-elméletek egy része, ahol az igazi átverés maga az összeesküvés-elmélet és az, hogy rengeteg ember bedől neki. A netes póker azért nem feltétlenül rossz, mert ha rossz lenne, akkor miért játszanának ott jóval többen, mint élőben. Elfogadom, hogy az emberek hülyék meg jó a marketingje, de ha annyira rossz lenne, akkor semmilyen marketing nem tartaná ott a játékosokat.
Utolsó érv pedig, hogy épp nézem Bélabácsit ahogy a 10k nevezési díjú high roller tornán döntő asztalos. Valahogy neki a cg-nél is nagyobb szórású MTT-ken is kijön a hosszútáv, szép roi-ja van, szépen nyereget és nagyobb versenyeket leszámítva eszébe nem jut élőben játszani.

Gizdalord írta...

Nah azért raktam be, hogy teljesebb képet kapjatok a netről, emrt ő ebbe sokkal jobban benne van mint én. Válaszom amúgy:

Aláírom hogy ezek mind igazok, vagy legtöbbje.
A paszzív dohányzással úgy vagyok , mint az aktívval.Csak propaganda, hogy halálos semmi más.
A life style nekem alapból estis avval nincs problémám, a játékosok hülyesége ott van, de próbálom tanító jelleggel felfogni. Nekem az egész élő póker többek között, egy saját magam megismeréséhez vezető út, evilági meg spirituális szintű is. Nagyon sokat tanulok ezen a téren is ebből.

A BB/100 pedig szerintem netes találmány, mert élőbe 100/200on 5k-s missisipinél nem beszélhetünk BB/100 ról. Tudom nagyon faszul hangzik de nem lehet statisztikák közé szorítani sztem a live-t ennyire. Onnantól számít nálam jónak egy sessiön ha 100k+ megvan legalább. az 200BB. Ez átlagba meg is van, vagy még jobb is.

Ez a rékkel való dolog is csak a neten ekkora hajtás mert ott 240k kell a long runhoz. Live meg 3k. Bevállalom, hogy dupla réket fizetek és nézek 10x nagyobb kasszákat de óránként 20x rékelnek le duplán és nem 500x fele annyiért. Amúgy a rake live 2% és nem 5 és a spliteknél nincsen egyáltalán és max 2k (ami vagy 4 vagy két nagyvak)

Utazást megint alá írom ,de én szeretek utazni is ha változatos, főleg, hogy mindjárt lesz kocsim. Ez is élet szag, amit szeretek.
A netes arcok meg ha beszabadulnának akkor sincs semmi baj, mert olyan helyekre megyek majd ahová nem engedik be őket. Ez is a bennem felépített póker eredetijét erősíti a nettel kapcsolatba. Utazni kell, ismerni kell a home game-ket és akkor tudsz játszani 500 vak deep asztalon. Ha meg nem akkor tolhatod a 20bbs ss ek ellen.

Azt is aláírom, hogy sokan megélnek a netből. Semmi baj nincs vele csinálják, meg is érdemlik a pénzüket, de ahogy egyre többen élnek meg úgy jön hozzá még 10x annyi ember aki ugyan úgy nem él meg belőle de nem is fog szórakozni tőle. Viszont live azok járnak akik élvezni akarják a játékot. Bevallom én is szeretem, mert nekem a kártya az tényleg a kártyától lesz az, a beszélgetésektől, a lámpasortól az asztal felett, és a borítástól, no meg a zsetonoktól és nem a 6 asztal 1 egér 10000 féle szám a HUD-ról feelingtől.