2020. február 7., péntek

Áldemokrácia

Már egy pár éve mondogatom az ismerőseimnek, hogy nagyon hasonló a szitu ahhoz ami 500 éve is volt, csak szebb ruhába van öltöztetve, és a technológiának köszönhetően ezerszer jobb a sorsunk nekünk parasztoknak. De a lényeg ugyan az. Vannak a gazdag emberek, akik beleszületnek abba, hogy 2 házuk van meg vállalkozás meg kapcsolat, hogy két szó alatt több lehetősége legyen 100x annyi pénzt csinálni mint a maradék 99%-nak, vagy örökölnek valamit és a papa cége ami miatt a papa milliárdos volt átveszi, és fossa magából a pénzt, mert a pénz mindig pénzt szül, és ha van 50 misid nem tudsz (csak ha nagyon hülye vagy) nem pénzt gyártani belőle.( meg vagyunk mi, az igahúzó parasztok.)

Aztán meg lenyilatkozzák, hogy mennyire kurvára sokat güriztek érte, amire a jogos visszakérdezés az, hogy akkor az ovónő az ovodában nem dolgozik olyan keményen mint te? Sőt ha neked a jövedelmed mondjuk 10x annyi mint neki, akkor te most 10x olyan keményen dolgozol......or the whole fucking system is rigged?!

Szóval parasztok vagyunk és vannak a nemesek akik uralják az egész világot ugyan úgy mint régen és egy ideig jól volt ez bújtatva a demokrácia álarca mögé, de mostanra már letagadhatatlan mértékben és arcátlan módon látható a korrupció és az, hogy vannak a nemesek meg a parasztok. Akikre vonatkoznak a törvények és akikre nem. Akik megtehetnek és elérhetnek bármit és akik nem. Hoztam példát bel- és külföldről is.




Kezdjük talán itthonról. A kormány elnémít minden hangot ami kritizálja. Nem kell nagyon messzire menni, megnézni, hogy az elmúlt pár évben hogyan semmisítették meg a médiát ami a kormányt kritizálta, és hogyan ültettek minden döntő pozícióba csatlósokat. Nem véletlenül jön az Eu, hogy magyarországon diktatúra van. Ezt jobban csak nagyon hosszasan lehetne fejtegetni, aki legyint rá "hogy már megint valaki aki ezt mondogatja" talán nézzen utána, hogy mit és miért is pontosan. Bár az ignoráns barmokat sose lehet megváltoztatni, szal....anyways.

(rakok kattintható likeket is, de be is nyomom a blogba is a videót, ha nem lehet akkor meg csak URL-t, ha valaki ki akarja másolni magának)

Her Diktator!




Ebben a videóban egy osztrák fickó mondja el elég részletesen, hogy hogyan is baszták meg a szólás szabadságát magyarországon. Felirat kb 1 perccel a kezdés utántól van, be lehet alul kapcsolni:

Link




Van még másik ékes magyar példa is. Ebben a cikkben arról van szó röviden, hogy megkúrják azokat az újságírókat, akik lehozzák a milliárdosok neveit!!!! Nem tudhatod meg, hogy kik azok a cégtulajdonosok, akiknek az állam milliárdos beruházásokat ad. Totál és 100%os korrupció. De mivel a kezükben van szó szerint minden igazgatási hatalom egyedül a fáklya meg a vasvilla szavát értenék.

Link a cikkhez


Folytassuk a vándorcirkuszt Európában. Angliában már rengeteg bullshit sztori kapott napvilágot, hogy embereket kurogatnak, és erőszakolnak végig a bírósági örlögépén, ahol ha nincsenek százezreid vagy millióid jogod sincsen és úgy darálnak be mint egy állig felfegyverzett amerikai katona, a 12 éves "terroristát" (saját országában és otthonában)
Szóval olyanokért hogy azt mondod a rendőr lóra, hogy gay, meg mert megtanítod a kutyádat náci karlendítést imitálni, meg mert kiraksz az üzletedbe a TV-re a bibliából részletet, jön a bírság, a meghurcoltatás néha a bilincs és ha nem fizetsz akkor meg a tuti börtön.

A legutóbbi ilyen egy Brit kritikus és újságírót ért Johnatan Pie. Marha jó cuccai vannak youtube-on. Csinált egy paródiát....mondom én hogy paródia amikor kb igaz elbeszélése a történteknek, amit vele csináltak csak azért mert a józan ész oldalán áll ki, és nem elfogadja a narratívákat hanem megkérdőjelezi azokat.
:D Most hogy leírom baromira hasonlít az én helyzetemre és hányadtatásaimra is.

Itt a videó




És persze vannak ezek a publikus arcok akik kiállnak a szólás szabadságáért, és bólogat mindenki, de a gépezetet senki nem állítja le és darálja befele az embereket, akiknek "nem jutott a publicitás reflektorfényéből" Így fogalmazott Rowan Atkinson akit en nagyon szeretek, vannak marha jó rövid színdarabjai is meg a sorozatok is. Én a rendőröset asszem jobban szeretem mint a Bean-t.

Nagyon tanulságos videó



Pattanjunk át a kövi kontinensre Amerikába. Most van az amcsi elnőkválasztás előválasztása, amikor a balosok (demokrata párt) kiválaszt egy jelöltet az indulóik közül. Végig szavaznak minden államban sorban, és aztán ha az mind megvan akkor mehet az 1v1 a Republikánus (jobbos) ember ellen, aki most az elnök, a shithead Trump.

Na most 4 éve is volt balhé mert a helyzet gyarkolatilag az, hogy van 1 darab jó, a jobbágyak által nagyon kedvelt demokrata jelölt, Bernie Sanders. 4 éve is indult és minden mérés azt mutatta, hogy leverte volna Trump-ot marha könnyen, de a saját pártja kikúrt vele, és csaltak ellene rengeteg helyen, és nagynehezen sikerült így épp hogy áttolni a Hilary-t a vonalon, aki aztán beszopta Trump ellen.

Na most a Bernie megint indul, és szisztematikusan, minden egyes média cég basztatja, lekicsinyli fikázza, és úgy tesznek mint ha egy hülye gyerek lenne akinek esélye sincs, és beleröhögnek a kamerába, hogy faszság minden amit mond, miközben ő az egyetlen jelölt aki olyan nagyon nagyon fontos dolgokat akar változtatni, ami a köz javát szolgálná, ami miatt rengetegen támogatják is. A közjó persze a földesuraknak gecire nem jó. El akarja érni a Bernie egyedül az államokban, hogy legyen....TB. Jah, ami nálunk van. Ha beteg vagy elmész a dokihoz, kapsz gyógyszert fizetsz érte 2 rókát és hazamész. Ez amcsiba nem így néz ki és ha elmész dokihoz akkor már ott vagy, hogy százezer, és még gyógyszert nem is írtak fel, ami sokszor többszázezres dolog. Csak egy példa, mert rengeteg van, ha mentőt kell hozzád hívni az majdnem 1 misidbe fog kerülni. Évente 30-40 EZER!!!! ember hal meg az USA-ban mert nincsen pénze orvosra, vagy kezelésre, vagy gyógyszerre.

Nah, most az első előválasztás megvolt Iowa-ban. Pár óra alatt le szokták számolni. Mit az isten már 4-5 napja nem megy az összeszámolás. Valahogy bazdmeg nem sikerül. Volt is egy telefonos applikáció amit egy demokrata párthoz közeli ember cége fejlesztett ki két hónappal a választás előtt és totál shady shit az egész, és bazeg, nem azokat az eredményeket hozza ki, amit a papíron rögzítettek helyben. Hallottál már ilyet. Várjál, nincs vége....

Ugye akkor gyorsan le kéne számolni a papírokat, de valamiért nem megy. Ül rajta a demokrata párt. Van most egy random új média által választott sokkal jobb jelölt mint a Bernie valaha is lehetne, mert az előtte fél éven át ajnározott fickó, Joe Biden halálosan befürdött. Nah most ez az új fickó Pete, neki van a második legtöbb szavazata, és úgy hozzák nyílvánosságra már napok óta, hogy "65% feldolgozottság után Pete stabilan vezet". ... majd most már több mint 24 órája "97%nál Pete vezet, bár kisebb az előnye" És már 3-4 napja nyilatkoztatják minden nemzeti tévében, hogy mekkora győztes és úgy csinálnak mint ha ez így lenne. A realitás meg a valóság nem számít! Csak és kizárólag a narratíva! Várjál van még.....

Hisz mi van avval a 3% al. Érdekes módon az a 3% hogy, hogynem pont azok a megyék (county-k) amikben a Bernie halálosan sok szavazatot kapott, de azt valahogy nem tudják még 5 nap után se feldolgozni, hogy kitegyék, és konkrétan ilyen grafikonokat tesznek ki hogy Pete 25.6% és Bernie 25.5% és halálra ki van emelve ugye hogy nyilván a Pete a győztes....Várjál van még

Mikor nyilvánosságra hoztak eredményeket, utána azt független emberek összevetették a papíron dokumentált dologgal és bazzzeeeg nem hinnéd. Kurvára hamisak voltak. Nem kicsit hanem nagyon. Mintha csak ezen dolgoztak volna napokig, hogy valahogy meghamisítsák. Totál nem hitted volna mi?! Várjál nincs vége....

Amikor aztán már nem lehetett napolni tovább, akkor ki kellett valahogy írni, hogy a Bernie nyert.....azt csak hiszed. Hirtelen megkérdőjelezték, hogy az a réteg, ahol az emberek 90%-a a Bernie-re szavazott (Fekák, csórók, bevándorlók) azoknak milyen alapon ér ugyan annyit a szavazatuk mint a normális embereknek. Vágesz?! És azóta sem hozták le a 100%-os eredményeket hivatalosan, és most nagyon mozgolódnak, hogy mégis valahogy a Pete-t hozzák ki győztesnek.

Kurva nagy szembeköpése ez a demokráciának, és ez mindig is így volt, csak most már annyira gecire arcátlan és nyilvános, hogy az fergeteges és most már a naív és hiszékeny birkák jelentős része is látja. Remélem, hogy az emberek tényleg villát meg fáklyát ragadnak ha tovább buziznak rajta, mert literally nincsen másik kiút az amcsiknak, ahogy amúgy a magyaroknak se, csak az amcsi elnökön múlik a világpolitika is és kurva fasza lenne ha egy normális elnök kerülne végre oda, nem egy háborús uszító, oligarha kiszolgáló valaki (elmúlt 3-4 elnök mind)....Volt már ilyen. Kapott pár golyót az arcába. Kenedy-nek hívták. Volt egy másik is, akivel a Bernie konkrétan az utcákon vonult, és a feketék és a szegények egyenjogúságát követelte MLK azaz Martin Luther King őt is, hogy hogy nem kinyírták....Szal ha nyer is a Bernie nem kizárt, hogy hirtelen szívrohamban meghal. De akkor égni fog a világ az biztos.

Itt egy jó példa arra, hogy mennyire arcátlan a média. Leírhatatlan tényleg. Az embernek fehér lesz az ökle tőle (hmm asszem angol kifejezés White knuckles, amikor úgy ökölbe szorul a kezed, hogy elkezd fehéredni)

Link
(rá kell nyomni alul, hogy legyen hangja a hangszóróra)
 https://twitter.com/i/status/1225485998295003137

 Szal itt tart a világ mindenhol. A többi hely az vagy hercegség és szó szerint van a nemesség meg az alárendelt szartúrók (arab országok) vagy diktatúra van (Kína, oroszország) és ölik azokat akik szembe mennek az állammal.

Kis frusztráció ventilláció:

Egy jótanács így a végére, hogy mégis legyen valami valódi életbeli, akár holnap megléphető dolog is az egészben. Hogy ellenőrizni tudjátok, hogy jobbágyak vagytok-e (hint: azok vagytok). Nézzétek meg, hogy mennyit termeltek (mennyit fizetnek a vevők akiket kiszolgáltok, vagy mennyi értéket állítotok elő) és vessétek össze a fizetésetekkel, és realizáljátok, hogy gecire ki vagytok használva. Aztán 99%otok kussol majd tovább mert rabszolga lelkű és bele van nevelve a csicskaság (ezt persze magának szinte senki nem fogja beismerni, hanem majd igazolja a szar helyzetét ahogy mindig, és felveszi az áldozati pózt) és lesz pár aki talán lép azért, hogy jobb helyzetbe kerüljön és oda megy a főnökhöz fizetésemelésért, vagy otthagyja a helyet ahol kihasználják arcátlanul, és keres egy jobbat.

G, out.


7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Lol.

Az óvónők nem dolgoznak keményen az én személyes tapasztalatom szerint - nyilván ez összefügg a fizetésükkel. Azért szar a fizetésük, mert állami az óvoda, mivel hogy itt kb. Bernie elvei vannak megvalósítva, nem igazán sikerült még a kapitalizmusba való átmenet, mert ahhoz le kéne nyomni az emberek torkán, hogy egyéni felelősséget kell vállalni a tetteikért és nem csak mutogatni másra. Ha magán óvoda lenne, bármennyi lehetne a fizetésük, de dolgozni is kéne érte tényleg keményen.

Nem az kap 10x annyit, aki 10x olyan keményen dolgozik, hanem aki olyasmit csinál, ami másoknak 10x olyan értékes (és el is tudja így adni... na igen). Már persze kivéve a Bernie elvei szerint felépített állami szektorban, amit minimumra kellene visszaszorítani. Ahol szükségesnél nagyobb állam van, ott korrupció is van, ezt látod Magyarországon ma.

Az USÁ-ban (meg amúgy itt is) létezik olyan, hogy egészségbiztosítás, megkötöd egy biztosítónál, fizeted, és kevesebbet/semmit fizetsz egyes ellátásokért. Aki nem köt ilyet, az valóban megszívja - meg most az is, aki itt nem fizeti a TB-t. Mondjuk itt az is megszívja, aki fizeti, mert az állami egészségügy szar, az orvosok nem szolgáltatnak, hanem szívességet tesznek, pedig tőled kapják a pénzt, csak mivel az államon (Bernie) keresztül jön, ezért nem kötik össze veled, tehát le vagy szarva.

A Demokrata Párt elnevezése kétségkívül félrevezető, ebben teljesen igazad van:-) - ez az a párt, ami a déli rabszolgatartás mögött állt, esetleg a tagok összedobhatnának valami kárpótlást a rabszolga leszármazott feketéknek, mondjuk a gazdag tőkés Bernie három házát el lehetne adni és erre fordítani az árát vagy Obama is feloszthatná köztük az elnökséggel szerzett vagyonát (ugye az ő felmenői nem voltak rabszolgák az USÁ-ban).

És igen, persze a tőke elviszi a haszon nagy részét, de nem kötelező ott dolgozni, ahogy írod is. Azt is be kell látni, hogy ha nincs tőke, nincs bolt/iskola/gyár/bármi, amiben kiszolgálod a vevőket/előállítod a terméket/oktatsz/értéket állítasz elő.

És muszáj előhoznom Venezuelát.

https://www.washingtonexaminer.com/news/campaigns/sanders-distances-himself-from-2011-editorial-on-his-senate-website-praising-the-american-dream-in-venezuela

Ja hát 2011-ben jó példának tűnt, hogy ugye, ott mennyivel jobban működnek a dolgok, de valami félresikerült. Nem is értem, miért nem tetszik Bernienek a mostani Venezuela, hiszen egyre közelebb jutnak az egyenlőséghez azáltal, hogy kb. mindenki éhen hal - a szocializmusnak valahogy mindig ez a kifutása. De azért próbáljuk meg még egyszer.
Vagy: akinek tetszik, költözzön Kubába és Venezuelába és hajrá, és mi inkább hadd dolgozzunk és gyarapodjunk ebben a szar kapitalizmusban, lehetne így?

Gizdalord írta...

Kemény ferdítéseket és média propagandát érzékelek az írásban. Menjünk végig rajta:

"Az óvónők nem dolgoznak keményen az én személyes tapasztalatom szerint - nyilván ez összefügg a fizetésükkel"

Tehát mivel ez a te tapasztalatod ezért ez így is van. Értem. Szétszedném majd külön részbe a bernie-zős cuccokat.

"nem az kap 10x annyit, aki 10x olyan keményen dolgozik, hanem aki olyasmit csinál, ami másoknak 10x olyan értékes (és el is tudja így adni..."

Tehát a gyerekek oktatása nem fontos. Aham. Nem az alapját képzezi az egész nyugati társadalomnak, és nem véletlenül kötelező. Nem csak hogy fontos, de az egyik legfontosabb!

De mi van az orvosokkal, vagy a nővérekkel hm? Azok nem kurva szó szerint HALÁL fontosak? Nem lehet, hogy csak simán arra kéne költeni az államnak a pénzt h megfizesse azokat stadionok meg külföldi villák helyett? Vagy azt mondod hogy az orvosnak privátnak kéne lennie és akinek nincsen pénze az dögöljön meg? Melyiket válasszam az állításaid közül? Nem fontos az orvos ezért szar a fizu, vagy adja el magát és aki szegény dögöljön meg? Szép kis világképet festesz meg kell hagyni!

A köztehervállalásról hallottál már? Marha nagy szocialista dolog. Mindenhol van. Adó néven szedik és osztják szét, hogy legyen infrastruktúra, meg ha meg akarsz dögleni, akkor kijöjjön a mentő. Vaaaaagy mint ahogy a nagy kapitalista amerikában vagy, ugye jöjjön ki, mentsen meg aztán meg mehetsz a híd alá mert 3000$ egy mentős kiszállás és még hozzád sem értek. Yaaaay kapitalizmus.

Remélem azt érzékeled, hogy nem CSAk kapitalizmus és CSAK szocializmus van. Nem csak fekete meg fehér. Van ami kurva jó ha állami kezekben van, mert ne akarjanak nyerészkedni rajta, és van ami meg jobb ha nem az állam irányít. Amit az államnak kéne irányítani az minden alapvető közjó. Ilyen a víz, gáz, áram, orvos, rendőr, tűzoltó, természet védelem és még biztos van más is. Ettől ez még nem szocializmus. Ha meg igen, akkor az egész világon szinte szocializmus van. Plz kicsit gondold át az álláspontodat, mert faszságot beszélsz.

folyt...

Gizdalord írta...

folyt...
Szeretném továbbá ha a Bernie-ről akarsz beszélni, hogy ha tényeket állítanál és nem misi mosi fisi fosi hülye kijelentéseket tennél mint pl.: "bernie elvei szerint"
Mik az elvei? Ha leírod tudunk róla beszélni. Addig meg csak propaganda amit nyomsz.

Az egészségbiztosításos baromságról....létezik. De nem kéne. Az egészségbiztosítást fizeted TB alatt annak kéne mindent szolgáltatnia.
Amerikában meg vicc. egyrészt kb az átlag keresetnek a 20%-át kell ráköltened, és nem kapsz semmi biztosítást érte, hogy nem kell fizetned utána ha bármi történik Nem hiszem el, hogy komoly arccal mondod ezt hogy van. Amikor arról szól az egész, hogy szarrá zsigereljék az embereke, amikor meg kellene a támogatás megvonják azokat, vagy azt mondják, hogy ok fizetjük a felét! Milyen egészségügyi biztosító az aki a felét fizeti annak ha elbasz egy kocsi a zebrán!? És miért kerül a korházban egy papírzsebkendő 50$-ba?! Várjál megmondom. Mert Heil Capitalism!

Meg tudod mit kapsz még ha a kapitalizmust nem szabályozod az álammal? Gyerek munkát, fizetetlen betegállományt, 0 gyest, 0 nyugdíjat, 0 védelmet a kihasználás ellen és nulla garanciát bármire is. Jah és megélésre nem elegendő fizetést. Mert ugye azt is az állam határozza meg, hogy mennyi a minimál suska. Geci szoci szemétláda állam!

Hogy még 1 szót ejtsünk a nagy kapitalista megoldásról. Mit kezdesz avval a ténnyel, hogy évente 30-40000 ember hal meg az usában mert nincsen pénze az ellátásra vagy a kezelésre vagy a gyógyszerekre? (Mert nem szabályozza az állam, hogy mit mennyiért adhatnak el a privát cégek és lesz az 50$ os készítményből 5000$ (amit fucking közpénzen kutattak, majd privatizálták a jogcímet rajta)) Ez így van rendjén? Ezt diktálja a kapitalizmus tehát ez a jó? Ha nem akkor mégis hogyan lehetne változtatni, másszóval amitől te nagyon viszketsz: Szabályozni?

Gizdalord írta...

folyt ...

"És igen, persze a tőke elviszi a haszon nagy részét, de nem kötelező ott dolgozni,"
Viszont ha oligarhia van vagy plutokrácia, amit te éltetsz és ami felé halad a világ akkor nem tudsz hová elmenni dolgozni máshová, mert mindenhol ez megy.
És kurvára nem érv, hogy "jah elviszi a nagy részét" ezt ilyen tényként leírni, hogy háááát igen ez vaaaan ez a rendszer része. Az hogy a CEO az annyit keres 1 óra alatt mint a vállalatában egy közép beosztású ember egy év alatt az normális. Na jóóóó talán egy kicsit sok, de hát mit tudunk tenni, ez így természetes, és kurva jó is az egész. Ha nem tetszik mehetsz a másik multihoz.
Mert a kapitalizmus másik nagy végjátéka, hogy nincs nagyon alternatíva. Upsz azt is a szoci köcsög állam (-nak kéne) szabályoznia, hogy ne alakulhasson ki monopólium.

Nem tom hogy mit akarsz venezuelával. Azt hozod fel szocialista államnak? mi alapján? Ez alapján svédország meg norvégia is szocialista állam. Az is olyan szörnyű?

Támaszd kérlek egy kicsit alá az érveidet a szocizás meg a bernizésen kívül pls...amennyiben kommunikálni szeretnél érdemben a dologról.
Csak hogy helyreigazítsak egy baromi nagy (szándékost, vagy propaganda által benyelt) faszságodat. A Bernie nem szocializmust akar, hanem azt, amit fentebb kifejtettem, ne magán kezekbe legyenek, hanem az emberek kiszolgálása legyen a célja, a jóllét fenntartása és ne a profit termelés. Ezt jelenti a közszolgáltatások államosítása.

Az meg, hogy Mo-n az állami szektorban (nem politikusnak) dolgozni szar, az nem a szocializmus hibája, hanem az amit te is írsz, hogy háááát a nagy fejesek nagy léket nyúlnak le. Itt is ez megy csak nem corporation-nak hívják hanem államvezetés-nek. Az orvosnak lenne pénze, meg a nővérnek és felszerelés is lenne, ha a pályázatok amiket kiírnak nem havernak lenne oda adva aki a 10000-es műszert 200000-ért szállítja, hanem tisztességesen meritokrata rendszerben működne az egész.

Leírok egy példát talán ami közelebb áll hozzád mert talán te vagy a pókeres muki. Magyarországon kitalálták, hogy a Cashgame-hez kötelező a keverő gép. No problem, veszel egyet 50-100k ért. Ahha! Aztán azt is beleírták, hogy csak bemért és lepecsételtet lehet használni amit az állam garantál, hogy az olyan amilyennek lennie kell. Guess fuckign what. 1 ember cégénél lehetett csak olyat kapni mert semmi mást nem hivatalosítottak, és egy keverő gép 800k-ba került.

A baj nem az ország bizonyos részeinek az államosítása, hanem az hogy amit arra beszednek pénzt az zsebbe megy a cégeken át és nem abba amire szedik.
Az usában legalább ez a látszat nincs meg, ott látod, hogy ha nincs pénzed megdöglesz, ebben igazad van.
Meg azt is, hogy nem akarják hogy a Bernie jelölt lehessen és nyíltan csalnak ellene.

Btw kurva retardáltság ilyet mondani bármilyen érvelésben "ha nem tetszik költözz el", mert megkerüli az egész beszélgetést, és csak azt mutatja, hogy fegyvertelen vagy az érvek ellen.

Névtelen írta...

Óvónő (és egyébként áltisk tanár is) téma: pontatlanul és rövidítve fogalmaztam. Saját tapasztalatom első kézből, hogy egy viszonylag jó környéken lévő bp-i óvodában az óvónők (ill. áltisk-ban a tanárok) nem nyújtanak minőségi szolgáltatást - nyilván a teljes kép vegyes, de gyanítom (mivel ezért a pénzért csak a nagyon nagy hivatástudattal rendelkezők és a minden másra alkalmatlanok maradnak a pályán), hogy az átlagos szolgáltatás fos. Azt gondolom, hogy ha ugyanezeknek az embereknek több pénzt adnának, akkor se lennének jobbak (tud úszni? nem. És ha megfizetem?) - tehát a rendszeren kellene változtatni, amire benyomásom szerint az állami finanszírozás nem alkalmas.

Az orvosokat ugye elvileg az állam a TB járulékból fizeti. A TB társadalombiztosítást jelent, ez ugyanaz a baromság, amit te lejjebb lefikázol - egészségbiztosítás. Csak az állam szedi be és osztja szét a pénzt, így amellett, hogy ugyanannyit ellopnak, amennyit a tőke levenne, még hatékonytalan is, mert nincs gazdája. Tehát a TB és a privát egészségbiztosítás elve ugyanaz, csak más szedi és osztja a pénzt.

Teljesen jogos, hogy nem stadionra és minden faszságra kéne költeni (lopni) az adót - ezért kéne az államnak minél kisebb jogokat és minél kevesebb pénzt adni - mert ellopják, elkúrják. De, elvileg, az adónak nincs köze a TB-hez, annak a járulékból ki kellene jönnie.

Nem vagyok részleteiben tájékozott az USA-beli egészségbiztosításokkal, de nekem a gugli ezeket dobta ki:

https://health.costhelper.com/ambulance.html
https://www.latimes.com/business/la-xpm-2013-aug-23-la-fi-healthcare-watch-20130825-story.html

Azért itt jelentősen kisebb összegről van szó, mint amit írsz, egyes biztosításoknál konkrétan 0-ról.

"Both Medicare and private insurance generally cover the cost of ambulance rides, but they rely on medical necessity when determining reimbursement."

És egyébként ott kijön a mentő a beteghez? Gondolom, igen. Itt meg benne van a havi TB-dben, csak éppen nem ér ki, igaz? Nekem konkrétan volt egy esetem (ami életmentő beavatkozással ért véget, az én életemről volt szó), ahol kijött az ügyelet és elbaszta (fájdalomcsillapító), a háziorvos nem jöhetett ki a szabályok szerint, én meg nem tudtam bemenni, de azt tanácsolta, hogy ne mentőt hívjunk, mert nem érünk rá egy napot várni, hanem taxival húzzunk be a kórházba - na ez a sztori elvitt egy napot az életmentésre rendelkezésre álló másfélből, ha mentőre várok, nem írom ezt a kommentet.

30-40e ember az USÁ-ban, az megfelel itt 1-1,5 e embernek. Mivel te se adtál forrást, én se feszülök meg, de itt egy link, ami a fantasztikus magyar TB-ben darabra kb ugyanannyi haláleset említ itt, mint az USÁ-ban, tehát 30x arányaiban. Gyanítom az EU-ban sem jobb az arány, mint az USÁ-ban (amúgy ez egy gumistatisztika)
Hányan haltak/halnak meg emiatt a szocialista országokban? AZt tippelném, hogy többen, de onnan aztán tényleg nincs jó statisztika.

https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ezert_hal_meg_rengeteg_magyar_mutatjuk_a_meghokkento_statisztikat.640791.html

Nyilván hagyni kell egy minimális részt államinak, ahogy írod: rendőrség, tűzoltóság, az orvosi szolgáltatásból az életmentés - mondjuk ez egy érdekes kérdés, mert ugye volt egy bejegyzésed korábban, ami szerint a hosszútávon menthetetlen eseteket hagynád meghalni, tehát neked még ez se okvetlen.
De szerintem nem okvetlenül minden orvosi beavatkozás és nem kéne államinak lennie az oktatásnak sem.
Alapvetően, ami állami, az rosszabbul működik, mint ami piaci, véleményem szerint. Az állam mindig és mindeütt ilyen, mert emberek működtetik, akik a saját hasznukat keresik és szeretnének három házat összehozni maguknak. Szerintem.

Névtelen írta...

folyt.
A gyes csak itt divat, és gyakorlatilag 0 (25k?). A nyugdíj hamarosan úgyis nulla lesz, mert ez a kirovó-felosztó piramisjáték be fog dőlni. Kihasználás ellen nem véd semmi most se, csak ha kiállsz magadért. A minimálbér meghatározása nyilván az állások számát csökkenti.

Ha közpénzen találják fel a gyógyszert és aztán nyerészkednek rajta, az nem helyes. Nem vagyok ezzel képben. Írjál részleteket. Nekem az a képem, hogy a gyógyszer innovációk nagy része a magánszektorból jön, de ez egy távoli kép kétségtelenül.

Venezuelát Bernie korábbi meglátásai alapján hozom fel szocialista megoldásként - amikor még volt olajpénz, Bernienek az volt a szocializmus követendő mintapéldája.

Én csak azt akartam mondani, hogy aki szocializmusban akar élni, azt megteheti, ott ahol Bernie ajánlotta, nem értem, miért az ellenkező irányba áramlanak az emberek. De nem kell elköltözni, csak ne akarjuk egy minden esetben összeomló modellt bevezeteni.

Bernie saját mega szerint demokratikus szocialista (bármit is jelentsen ez, mert a két szó ellentmond): nagyobb állami szerepvállalást szeretne az oktatásban és az egészségügyben (erre is használtam). Elsőkörben, aztán ki tudja még miben, ha hatalmat kap.
https://edition.cnn.com/videos/politics/2015/10/13/sanders-democratic-debate-bernie-sanders-democratic-socialist-5.cnn
Ő maga mondja, hogy (demokratikus) szocializmust akar, te azt mondod, hogy nem, egyikőtök téved.

Szerintem naivitás azt gondolni, hogy az állami működés hibái megjavíthatók és meritokrácia szerint tud működni - ha úgy működne, akkor egészen olyan lenne, mint a magánszektor.




Gizdalord írta...

Annyi lett, hogy inkább postba rakom ki mert faszom írjon 8 tagos commentet