2014. január 16., csütörtök

2013 sum

Kicsit késve de íme itt az évzáró, összegző bejegyzésem. Két részes lesz asszem, az első fele az év zárás a 2. meg majd a tervek kitűzött célok, a megvalósítás, meg a hogyan is megy, aztán lesz még 1-2 party is benne mert tolom persze.



Tehát a 2013-as év életem legrosszabb éve volt poker ügyileg, és lehet más szempontból is. Az év első két hónapja bukószériával kezdődött, amit követett a "kis" átmeneti szakítás, ami miatt aztán haza is kellett mennem majdnem fél évre, aztán amikor vissza jöttem újból bele kellett rázódnom, ami nem volt zökkenő mentes, volt egy jó hónapom (október) utána életem legrosszabja, és a végére már valszeg nem is játszottam jól, és a decembert azt hiszem én rontottam el, mert ahogy az lenni szokott, elállítódtak a dolgaim és nem figyeltem oda rá eléggé hogy rendbe szedjem magam.

Elkezdett bennem érlelődni, hogy mit is kéne változtatni meg hogyan, és valahogy pont az év végére érett be. De erről majd a kövi bejegyzésben.

A lényeg, hogy tavaly egy idekint a mekibe dolgozó ember 3x annyit keresett. Szal jah...

Viszont azt hiszem rengeteget tanultam, és sok mindent a hasznomra tudok jelenleg is fordítani ebből.

Persze nem könnyítette meg a helyzetet az se, hogy szinte játszhatatlanná vált a bécsi 1/2

Szal összegezve, egy kurva szar kezdés, egy lelki megrogyás, majd egy kis fellendülés és azzal a lendülettel egy iszonyatos becsapódás, amit még utána is szenvedtem... :)  Viszont ennek vége ;)

Viszont a karakterhibáimat elkezdtem kijavítani, határozott változtatásokat sikerült eszközölnöm a hozzáállásomban, és ennek köszönhetően ez a baszott nagy minuszos hónap nem hatott ki rám akkora erővel mint az egy éve lett volna. Megtanultam lerakni a pokert a sessiön után, nem sírni, és csak akkor beszélni róla ha kérdezik. Sokminden mást is, de azt majd...


Folyt köv (egy értelmes hosszúságú és sokkal felvillanyozóbb postban holnap)

Nincsenek megjegyzések: