2011. július 7., csütörtök

Master Plan

Elég mix up lesz ez a bejegyzés, de szerintem csupa jó. 3 topik: Elhatározások, "játék elmélet", élő póker helyzet


Először is elhatároztam, hogy nem írok többet olyan dolgokat hogy 5x nem jött a 21 out etc. Nincs több sírás. Partykat fogok nyílván alkalom adtán, de nem ilyen leösszegzem, hogy már megint milyen statisztikai fucked upság jött össze.

A másik, hogy azt hiszem elég erősen elhatároztam, hogy élőbe se morgolódok. Néha nagyon minimálisat kell, hogy az ember kieressze a gőzt és ne tilteljen be. Amúgy se morogtam sokat, de most még annyit se, és nem is érdekel tényleg ha jól rakom be és bukom. Észre veszem magamon a fejlődést mert mostanra már a kocsiig való eljutás ideje alatt semlegesítődik bennem a szar érzés, és nem kell még aludni se rá semmi. Ez jó.
Meg amúgy is van egy jópár ember, aki morog mint a bolhás és undorító, hogy eltorzítja őket ez a fajta hozzá állás. Először csak a hangulatukban (soha nincs jókedvük akármi történik) aztán a kinézetük. Szánalmas és szenvedős, amolyan élet megvetette (amit saját maguk okoznak valójában). Mindemellett az ilyennel társalogni se lehet, és nem is jó vele kártyázni. Szóval kösz, nem leszek ilyen. Inkább örülök mindig :)


A második topikom mára, az elavultság. A játék elméletek elavultsága. Illetve, hogy hogyan keveredik, hogy van ami tökre elavult, és van ami tök alap és még sincs benne. De akkor ez már egybe függ a kövi topikkal is valamennyire a pókerszituval, hogy milyen a mezőny stb.
Tehát ahonnan az elavultság jött. Volt egy parti. Egy igazi fish raiselt egyet. Egy igazi beton reg reraiselte buttonról, mire a fish ráküldte az all int, amit a reg elég snap callolt. Fish AA reg QQ. "cooler" Kifejtem:

Ott már csak fogtam a fejem, hogy hogy lehet ilyen hülye ez a QQ insta fold. Egyrészt az asztal pörgött mint a gép 1-másfél órával azelőtt, de akkorra már totál leült. Tisztára egyértelmű volt, hogy mindenkinek elment a fantáziája (játékdinamikai ismeretek...Szóljatok, ha ilyenről olvastatok már könyvbe XD) A másik megint az, hogy ahogyan betette. Annyira de annyira ordított róla, hogy ez nem is KK hanem csakis kizárólag AA lehet. És dobható lett volna mert 2700 ra 8k arra a fish 35 körül all in. A másik szerintem meg, hogy nincsen 4 bet range ami ellen a QQ jobb lenne mint flip. És itt kanyarodnék a szitura ami élőben van itthon:

Katasztrófális. Bár az elmúlt két napban hihetetlen jó asztalokra sikerült beülnöm, az általános helyzet az szörnyű. Épp csak kicsit jobb szerintem a netes full ringnél, és egy elég beteg mix upja a dolognak.
Egyrészt undorító mert annyi regular van, hogy az borzasztó. Vagyis önmagában a reg nem baj, de "majd a hülye kifizet" módban játszanak, és totálisan readelhető a játékuk. Blöff százalék 0-1% és azok is csakis kis spotokban, ha egyáltalán. Gyakorlatilag nem létező. A 3 bet range 90% uknál QQ+ Van aki JJ vel is meg AK val is tolja, de legtöbb callol AQ val is poziból akár milyen player ellen. AK val az erősebbek ellen (ellenem). Tiszta pot kontrol play. Ha riveren hív csak nuts, vagy egyértelműen olyan erős amit a másik 100% hogy nem ver. Semi blöff csakis kombódraw-val. És hogy ez miért fáj igazán:
Mert ma két partyba zsinórba meg check (vagy limp) raiselt ugyan az a féreg(az egyiket éreztem, hogy nekem is csak callolni kéne AKo 900 as misi SBről callolt volt még 3 call emeltem, de annyira éreztem, hogy ez a patkány limp rézen van). És itt térnék a hiányra ami a skillsetbe nincs pedig tök alap:

A floatolás. Totálisan hiányzik a játékukból. SŐt mindenkiéből. Egy kezemen meg tudom számolni, hány embert láttam floatolni live valaha is. Ami siralmas mert kapok egy Check raise-t Axx en és az AK easy fold. Meg mikor check call-ol és donkolja a turnt, attól falnak megyek...legalább hívna floppon akkor lenne esélye hogy betegyem a hülye setje ellen. És ezek eddig csakis kizárólag bivaly lapok voltak, pedig nem játszok keveset. A walkman szerint pont fordított a helyzet, és baromi easy game, meg mindenki hülye, de én evvel egyáltalán nem értek egyett. Több alkalommal is próbáltam megközelíteni úgy ahogy ő mondja, de mindig 100%-ban az ellenkezőjét tapasztaltam (és úgy gondolom, hogy nem arról van szó, hogy ezek a regek olyan jók lennének, hogy iskoláznak és teljesen sötétbe vagyok...hogy a faszba bazmeg, vigyorogva szokták mutogatni a csek rézek után a nutsokat...kiborít. Hogy legalább hihetném azt, hogy én vagyok a hülye, és bepaliznak...NEM. MINDIG OTT VAN!

Amúgy ha már más playerek. Több ember is akit ismerek és pokerből élt x éve szépen bekakukkolt. Az általános jellemző, hogy felmentek 5/10$ re a neten és végük lett (nem ott egyből, de halálos seb és szépen elvéreztek) Ma is volt egy ilyen. Geci nagy arca volt még pár éve szórta a százezreket mert miaz. Most meg úgy kártyázott mint aki éhenhal ha nem nyer. Szó szerint óránként 1 party-ba ment be (és ebbe benne vannak a limpek is) Totál vicc, de nincs már nagyon aki kifizesse szerintem...bár van elég sok vak fasz aki még így is gondolkodik és nem esik le neki, ha pénzt tesz be, min. set!

Amúgy én az ilyen patkány pókereseket hiénáknak képzelem el. Ott ülnek várják, hogy valaki ledöfje a vadat, hogy megsebesítse (ez volna egy agro player aki kiblöfföli a fisheket, vagy legyorsulja valamivel amit észre se vesznek és kifizetteti az agro spieler a madárral (nem hazudok magamra mintáztam ezt a képet) ) És akkor ők meg a tilten lévő ember pénzét szépen elszedegetik a TPTK meg top kettőkkel. Ha csak ilyenek lennének a ház nyerne és vinné a rékkel mindenki plusszát.


Összegzésnek talán annyit, hogy a magyar helyzet szerintem jelenleg nagyon szar. Csak egy hivatalos hely van. (a privikről asszem már írtam, hogy miért lehetetlen bekerünli/játszani/bentmaradni(ha nem szóljatok és leírom)) Azon is átlagba ha jó nap 4-5 beton reg per asztal. Itt minden player ebből akar megélni, ami az ország és a fizetések helyzete miatt teljesen érthető(hisz magyar átlag fizu 120k. Az 100/200on elég könnyű. Külföldön átlag fizu 2k€ annyit már nem olyan easy ösze szedni. Jah de oda kint lehet ennél sokkal többet is keresni rendes munkával, bűnözés, csúsztatás vagy "okosság" nélkül), de profi szemmel szánalmasan szenvedős és undorítóan száraz (játék szempontból)

Úgy gondolom, ha valaki magyar országon nyerő tud lenni, az a világ bármely pontján vihogva nyerő játékot tud játszani....................Master plan underway!

4 megjegyzés:

Lengyel írta...

Szia!
Amit nem értek: miért baj az ha sok a nagyon rossz játékos? Hát a rosszaktól jön be a pénz, nem a nagyon jó játékosoktól...Rossz játékosok = kisebb variancia is.
Tehát nem értem ennek miért nem örülsz inkább?

Gizdalord írta...

Azért mert a beton kiülős 0% blöff ráta az nem rossz játékos hanem játékgyilkos.

Ez egy olyan fajta stílus ami egyáltalán nem rossz. Nagyon minimális pluszt hoz értelmes mezőnyben, abszolút kreativitás mentes, és gondolkozni se kell benne soha. Az ilyenek megjelenése után kezdődik, hogy elszaporodnak, és utána lesz az mint pl a PS full ringen. 300 asztal és 2 játszható, mert a maradékon ezek ülnek és várják a csodát.

Gyakorlatilag az ilyen játék ha túlságosan elszaporodik szó szerint kiírtja a játszani vágyókat. Sokszor ezek a playerek zenét is hallgatnak, abszolút ignorálnak mindent.

És én nem csak a $-ért megyek le hanem szeretnék feladatokat megoldani és gondolkozni. De ilyen playereknél nekem se kell agyalni semmit ha hív dobom és kész. Ilyen player mellett a játékom se fejlődik, nincs erőle lépés semmi.

Nem is vagyok minuszos ellenük nem az a baj. Csak ha eksön player vagy, akkor ezek miatt sokkal nehezebb eksönt generálni, felrázni az asztalt, vagy másik eksön playert felbuzdítani játékra.

Zavar mert megölik a játékot hosszú távon és egyre több van itthon!

Névtelen írta...

Sztem, ha adott a bankroll, bepróbálkozhatnál vmi európai tripel.

Mostani mezőnyben szerinted mennyi pluszt lehet csinálni átlagban havonta?

Gizdalord írta...

Szerintem az rettenetesen sok mindenen múlik amúgy :D ahogy a bejegyzés is sugallja ez a master plan. Részletek majd jönnek ha már minden sokkal biztosabb.

Amúgy BR engedi pont a limitet feljebb ami itthon nincs 1/2€

Hogy mennyit az tényleg annyi mindenen múlik. Hol, mi (holdem v omaha) milyen napszak, hogy van a buy in mennyi a min meg a max (ált 100BB a max és olyat még nem nagyon toltam live) szóval tapasztalat megmondja.

Én úgy számolgattam, ha rám szakad az ég is és csak showdown nélkül tudok nyerni akkor is min 5BI+

Átlagos lapjárással 10-15BI+

Jó lapjárással meg ég tudja. Ha abból indulok ki amiket ittho tudtam csinálni ömlés nélkül kicsit gazdagabb emberekkel akkor huh 50BI is lehet.