2010. december 22., szerda

A helység kalapácsa

nem a műről lesz szó :)

Előre írom, hogy tudom, hogy buzi vagyok, hogy nyíltan beszélek mindenről, így önmagamról is, és nem fogom vissza magam ha az erősségek kiemeléséről van szó. Ezért sokan utálnak. Most ez nem lenézős bejegyzés akar lenni, csak próbálom valahogy eljuttatni azt, amit én tanulok így az életből.


Mindig azt mondom itthon, hogy megyek játszani, mert ütöm a vasat amíg meleg. És az az érzésem, minél többet ütöm annál melegebb lesz. Azonban ma realizálódott bennem, hogy valójában személyiségileg fejlődök mostanában rengeteget. Érzem, hogy tovább jutottam, mint akkor amikor abba hagytam. Egy két példával megpróbálom demonstrálni, nem villogásból, csak hogy érthető legyen, hogy mi van, meg mert nem vagyok bölcs, hogy teljesen elhallgassam :),


Szóval rengeteget járok mostanában, és rengeteg emberrel is találkozom. Van akitől tanulok a beszédéből, van aki tanít azon keresztül, ahogyan reagálok rá, és megfigyelem magam és okulok belőle. Nemrég megtanultam egy arctól, hogy hogyan kell áramot lopni, ha pékségeket csinálsz, hogy tudjál nyereséget tarmelni, hogyan kell az áram kommandót kezelni, meg hogy miért szar teljesen most már a gáz és miért kell elektromos :D
Persze nem ez a lényeg, hanem a lelki tanulás. Van a Józsi, aki valszeg büntetett elő életű. Jóval 100 kg felett van, nem izomban, és állandóan oltogat. Mindig van valami, a hajam, a ruhám, az, hogy buzi vagyok, hogy nem vagyok, hogy csaj vagy nem csaj. AMúgy :D Onnan lehet tudni 90% biztonsággal megmondani, hogy valaki büntetett előéletű Rgo börtön viselt, hogy nyomja a tipikus buzis dolgokat. De nem olyan áll buziskodást, mint amit a haverjaiddal nyomsz, hanem lehet érezni rajta, hogy komolyan mondja félig :D mind1 ez egy érdekes tell. Szóval löki, néha lepacsizunk. Állandóan szitkozódik ha veszít, játsza a hülye 10k-s ss játékát. Ha ellenem veszít akkor különösen szid, de általában röhögünk egymáson. Én elviselem legtöbbször mikor meg nem, akkor meg ignorálom. Ez nálla kezdődött amúgy, szóval ilyen téren simán a mesterem :)
És elkezdett átalakulni az egész. Van időről időre egy két arc, akik azt hiszik, hogy ők szarták a spanyol viaszt. És most nem arról beszélek, aki zsebből megvenne mindent, hanem ért valamennyit a kártyához, meg játszott is már mondjuk egy évet, de baromi okos. És nem is feltétlenül okoskodósan okos, csak úgy ül le az asztalhoz, hogy nála nem lehet senki jobb, és nincs az ég világon semmilyen eszköz vagy bizonyíték, amivel eljuttathatnád az agyába annak a lehetőségét, hogy bele gondoljon, hogy nem ő a legjobb az adott asztalon.

Ezek az arcok baromira lekezelően bánnak velem legtöbbször. Nyilván érzik rajtam, hogy nem eszik azt olyan forrón, aztán elkezdenek beszólogatni. Okoskodnak, magyaráznak, félre beszélnek, idővel saját szavukat is ütik. És így megtanultam kezelni.

Ma volt két arc. Egy idősebb, aki csak állandóan magyaráz "ez biztos blöff, de most eldobom" meg "kár hogy..." meg "ha lett volna" "ha nem az jön" stb és olyan volt az ember, mintha ilyen dilinyója lenne. Bizonyítási vágy vagy mittom én. Volt egy nagyobb partim. Parti közben márs zövegelt preflop is amikor nyitottam, floppon is mikor hívtam, akkor is mikor rám min raiseltek, akkor is mikor vissza emeltem rá, akkor is mikor rátolták, akkor is mikor megadtam, showdown után is persze. És ez alatt kb elmondott 4 különböző dolgot és a végén mondta, hogy hát persze ő azt mondta, hogy... és elkezdte bizonyítani zsenializtását. Csak annyi köze sincs a játékhoz, hogy egy draw heavy boardon ahol kint van az ász a két kis szar párját bárhol is meghívja vagy visszaemeljen. Check call végig (1 pár) esik és akkor is nagyokosan elcsekkeli, amit ne mszopok be és én is, és ennyi. Miért? Mert fogalma sincs hol van a partyba csak a szája jár de ennyi.

De amúgy a fő okosok velem egykorúak, nálam pár évvel idősebbek szoktak lenni. Volt is megint egy ilyen hülye gyerek. Össze vissza kamuzott a lapjáról, oltogatott, mondogatta ő is, hogy blöff de eldobom, meg minden szart. És dobálta rám az oltásait és azon kaptam magam, (amiből kb fakadt most ez az írás) hogy sikerül külső szemlélőként megfigyelnem az egóm reakcióit a beszólásomra. És mivel úgy érzem jó úton haladok, hogy kezes bárányt csináljak belőle (az egómból) teljes kontrol alatt tartottam. Megfigyeltem, hogy milyen érzést vált ki az egó énemből a dolog, hogy mit szólnék vissza egóból. Rájöttem, hogy az miért nem jó és úgy döntöttem, hogy ha tiszta elméből sikerül majd valami találót oda dobni neki, amin persze majd az ő egó szintje, amiben amúgy az egész életét tölti, elcsámcsoghat, meg kiakadhat, meg ugathat meg minden. És tök jó volt.

Amúgy az a party (csak h poker is legyen) AA val 1500 ig. 4 call. Flop Q84. én 3k 1 feszes ember minr 6k. én 20 k ő all in 80k én call 55k. A read meg annyi volt hogy kb 1 óra alatt láttam 4 tökéletes példát, 2 slow playre riverig baromi erővel, és kétszer top pár good kicker minraise play-t azért lett ez a line. Kizártam a setet, erős Q ra tettem és QA volt nála és kitartottam. Persze a fiatal hülye gyerek itt is mammogott. Meg mondta, hogy el kellett volna dobni az all inre azt az AA-t. Azonnal tudtam mit kellett volna mondani, hogy mit readeltem, hogy miért adtam meg, hogy ő miért hülyegyerek és miért tart ott ahol tart (ő is mega passzív 0 poekres volt kb) de nem tettem csak bólogattam.

A cím amúgy meg scak azért mert kalapás és ütöm a vasat, és hazafele ugrott be, hogy valójában a kalapács is én vagyok, és a vas is én vagyok ami izzik és csiszolódik és tök jó érzés ez most. Úgy érzem tök erősen fejlődik a személyiségem. Kicsit bánt ugyan, hogy ez egy olyan dolog, amiért elismerést úgy embertől nem nagyon fogok tudni kapni, emg nem is tudnának nagyon adni, meg az is, hogy ezt látni, szinte senki az ég világon nem fogja tudni (99.9%) csak nagyon nagyon kevesen, ők meg nem teszik szóvá :)
Na jó meg azért is ez a cím még mer túgy érzem nagyon fasza gyerek vagyok, és nem igazán játszik senki jobban nálam ott ahol tolom. Jobban tuti, hogy senki, megközelítőleg se. Lehet nyereségesen igen, de közel sem olyan kreatívan, rugalmasan, vagy megfigyelésre alapozva. Inkább standard robot cuccal, amivel halak között lehet nyereséges amúgy meg nem. Jah a gyerek még abba volt jó, hogy tudta a "nagy" neveket emlegetni. Meg be volt szarva az 500-500 as asztaltól mert 4 "cápa" is ült ott. Igazából látszott rajta, hogy kulázott attól, ha ellenállásba ütközik, és gondolkozó player ellen kell játszania. Persze mikor utaltam rá nem hallotta meg, hogy túlságosan magából indul ki mert mondta, hogy ott mennyire levágnának minket. Mondtam, hogy toltam én ott azért már velük régebben. Persze 2 helyről is jött az insta oltás csak, hogy beszóljanak, hogy ugyan már én, meg hogy beton meg stb :) Funny volt

Viszont úgy érzem jó úton haladok.

5 megjegyzés:

Csajbi írta...

Nagyon sok embert ismerek, akinek az a célja, hogy személyisége olyan szinten legyen, mint a tiéd. Pl én is így vagyok vele. De a legtöbbjük még ott sem tart, hogy egyáltalán megfogalmazza magának azt, hogy mit keres, mit akar elérni. Grat ehhez a sikerhez. Te tudod már, hogy mi ennek az útnak a vége, és a mostani írásodból úgy érzem elég érett vagy, hogy elérd, és élvezd!

Gizdalord írta...

:) thx

ddrum írta...

AA vs. AQ: én annyit mondanék, hogy a jobb lap nyert. =) Mégsem hagyhatod hogy állandóan oltsanak...

Gizdalord írta...

:) nem szoktam olyanoknak akiknél számít. De az inkább anyázós oltogatás vagy más. AMikor ilyen okoska nyomatja a játéktechnikai hülyeségét, azért nem érdemes, mert úgy se hallja meg. Figyeld meg, hiába mondanád az arcába, hogy AQ ra raktam nem setre mert megfigyeltem aline-jait etc etc szarna bele és mondaná tovább.

Gizdalord írta...

Nem vessző szoktam olyanoknak akiknél számít