2010. május 10., hétfő

1.hónap

Hát a befejezés nem lett olyan fényes, viszont sok lehetőséget és fejlesztést hozott magával.

-4BI lett. Ebből 3-4 BI omaha Hi/Lo-n ment el. Nem azért mert rosszul toltam csak túl húztak rendszeresen. VOlt hogy 200 vak volt az AVG pot, de nem tolom többet mert:

Csak 1 asztal megy mindig a limitemen és az nem fogja kihozni a hosszútávot főleg hilo ban soha. Nem éri meg így. Ha van jó holdem akkor tolom ha nincs akkor nem is rőltetem. Emellett írom hogy mennyit játszok órában egy nap, hogy utána tudjam kalkulálni az óra bért, és hogy az időmet jobban be tudjam osztani. Mert ha egy héten megcsináltam 30 órát (részmunka idős állás) akkor sokkal inkább visszaveszek majd és tudni fogom, hogy eleget játszottam és csillapodni fog a bennem lévő állandó maximalista hajtás vágy, és így nem megyek az agyára a szeretteimnek és jobban be tudom osztani a szabad időmet. Ketyeg egy kis 250 es bonusz is egyszer majd csak kijön.

Ami fontos még, hogy jah nl50 en nincs normális játék csak nagyon nagyon elvétve. Olyankor be-be ülök, de nem fogom erőltetni és marad az nl 25$

Tom száraz szar bejegyzés lett de le akartam zárni a hónapot így vasárnappal hogy hét elején induljak mert az jobb érzés :)

Majd leírok pár hülye leosztást egyszer csak most is pörgetem!
Sum 14BI ... so-so elsőre nem rossz

4 megjegyzés:

GGGrande írta...

Melyik site-on tolod?

Gizdalord írta...

pkr

GGGrande írta...

Érdekes, hogy nincs ott magasabb szinten sok jó asztal. Még sosem játszottam ott. Biztosan van egyfajta vándorlás a termek között a fishek által. Ahol épp a nagy promó vagy kampány megy, ott sok asztal lesz sok fish-sel. Pl. Unibet is megtelt fishekkel, amikor elkezdték nyomatni.

Igazából én az Omaha HiLo miatt kérdeztem, mert engem is izgat, de pl. iPokeren is max 2 asztalra tudtam beülni micro-n, feljebb meg egyre sem. Ha jól emlékszem NL50 volt a max szint, ahol még volt játék és nem telt meg egy FR se mindig.

Gizdalord írta...

PS amúgy. ott van mindig. Míg toltam az omahát komolyabban akkor ott volt mindig ezer asztal nl 200 ig. 400 már csak néha néha és rövid ideig de kira volt. Ott am 12 asztaloztam :) Igazi agyfürdő volt.