2009. június 4., csütörtök

Hogyan állunk

Kezdek ráfeküdni egyre jobban a full time pokerezésre. Ez nem azt jelenti, hogy éjjel nappal, csak azt, hogy rendszeresen, és dedikáltan a célnak.

Most azt csinálom, hogy neten csakis tournizok, ami teljesen jó, mert gyakorolnom kell a verseny játékot is, hogy teljesebb körű rálátásom legyen a pókerre. Amit eddig megfigyeltem itt, hogy a big stack játékom bazi jó (asszem...). Ez szinte biztos hogy a CG-nek köszönhető.
A middle stack játékom kissé kockázatosabb, bár nem igazán tudom még, hogy mi is a middle stack. Nekem az a middle stack alja, amikor egy resteal all innel, még elgondolkodtatásra kényszerítem az ellenfelemet. Szal ez a részem rizikósabb, lévén, hogy nem szeretem azt, ha felszippant a vak, és inkább flippelek egyet vagy kockázatosabb manővereket vállalok be, hiszen tényleg az FT-re játszom. Ez jól van így.
A small stack játék meg nem megy még. Miki mester is megfigyelte, majd egyeztetek vele. A fő gondom az, hogy mikor leszopódok ss-re akkor vissza akarom szedni azonnal, vagy kihullani a francba, mert a hatalmas szabadság a sok zseton által elvész, és annyira folytogató lesz a kis csippes dolog, hogy így vagy úgy de szabadulni akarok tőle. Ez hiba. Ezen dolgozunk.

Közben meg mikor nem online nap van, akkor megyek live CG-zni. Élvezem a játékot minnél nagyobb a tét. Tök jó.


Amin még elgondolkoztam a netes versenyekkel kapcsolatban, hogy pont a lehető legnehezebbikébe vágtam bele, és általába evvel kezdi mindenki. A low buyines rebuyos vagy nem rebuyos több ezres indulós versenyeket. Szerintem ez a legnehezebb, mert itt az ITM játék pont annyi ideig tart kb mint az ITM előtti is és bazi sok energiát odafigyelést felemészt, és tele van a hosszúsága miatt buktatókkal és bármi nemű díjazás csakis az FT-n van főleg a freeze outos versenyeken. Tényleg csak FT-re éri meg. Ezt kicsit korrigálva, elkezdtem valamivel nagyobb versenyeken is indulni, hogy tesztelni tudjam magam, hogyan is megy, normálisabb méretű mezőnyben, ahol az embereknek már pénzük is van benne (22-55ig 1-2r 1A maxos versenyek). Eddig bíztató, nem csinálok nagy minuszokat, és agyelpukkanások sincsenek.
Könnyebb elviselni a bad beateket is, mert nem is feltétlen vet véget a versenyednek. Azt figyeltem emg magamon, hogy míg neten a cg bad beateket nagyon nagyon utálom, addig a versenyeseket simán elviselem meg a liveokat is. Lehet magamat programoztam így hát nem tom de örülök, hogy amiket tolok azokat baromira tűröm.

Az, meg hogy hosszútáv. Végre találtam egy cikket, pont a RIkk naplóján keresztül egy erről szólóról, ami baromira megerősített abban a hitemben, hogy annyira nincs is hosszú táv a tourney pókerben, főleg nem a több ezres indulósokban. Erről már sokat írtam hogy mekkora a szóródás, nem nagyon akarom ismételgetni. Jó példa talán, hogy ott vagy akármilyen verseny FT-jén. Mondjuk WSOP. (de lehetne egy 10$ os rebuyos is) és AA-d van és lebadbeatelnek. Nem állhatsz fel úgy az asztaltol, hogy ez van hosszútávon kijönne. Tudod a póker szabályait, jól toltad be a pénzt, lemákoltak, de be kell látnod, hogy az élet valamiért azt a lehetőséget elvette tőled, és átadta másnak, hiszen nem leszel azon az asztalon még 20x hogy kb-re kijöjjön a hosszútávja az AA-dnak. Nem beszélve arról, hogy nem fogsz AA-t kapni feltétlen a döntő asztalon és az ellenfeled se KK-t pont mikor te AA-t. Szal nincs igazán ilyen szintű hosszú táv.

Na itt van egy sokkal jobban leírt számokkal alátámasztott cikk:

http://www.pocketfives.com/poker-articles/how-much-variance-is-in-mtts-2426235

Eztán meg majd leírom, hogy hogyan is kezdtem a pókert és hogy jutottam el ide, mert szokták néha kérdezni :)

2 megjegyzés:

daniboy írta...

ezt én is szoktam mondogatni ismerősöknek akik most kezdték mondjuk és mondogatják a hosszútávot... versenyen nem lesz ugyanaz a szitu még egyszer, stackarányok, ellenfelek, pont ugyanabban az időben ugyanazok a lapok stb, én is így látom, és erre a wsop-s elég jó példa..

de ezt cashben is látom vhol. lementünk ilyen 25/50es amatőrök ellenire, és teljesen más a motivációjuk. 8K-s kasszára callolt be riveren 6K-t úgy h csak totál air lapot ver a srác, és nem arról volt szó h lereadelte h nincs semmim, hanem az h 2K-el van benne és elmegy 12 plusszal vagy 2 minusszal. Namost amit ki akarok hozni ebből h ennél az idiótánál soha nem lesz ennyi pénz, ez a szitu max 2K ftért... és akk ebben nincs hosszútáv

mit gondolsz, ez hülyeség amin gondolkoztam? vagy egyáltalán érthető volt? xd

Gizdalord írta...

érthető jah. Erről írtam régebben, mikor ugyan ezt ecseteltem, hogy hosszútáv átlagba van lapkitartás szempontjából all inbe, de olyan, hogy megadok valaki ellen valamit mert az esetek 80% ban bluff lesz és az longshot nekem +EV az nem igaz, hiszen ez az ember ellen úgy se játszol több ilyet valszeg. (ezt valamikor még akkor írtam mikor volt az a live freeroll wsop re meg BPO-ra amihez neten kellett pontokat gyűjteni)