2008. július 29., kedd

Ál profik, szar riporterek és karmikus vesztés

Kezdjük hátulról. Tegnap Andris barátommal leugrottunk Goldba. Jól kezdtem 10 ről 38 ig jutottam, dealers chose-ban de aztán jött az ami elkerülhetetlen volt. Sikerült mindenben minimalizálni a veszteséget. Kezdődött egy holdem KK val buttonon amit valami szutyok 68o vert le. Eztán Omahába folyton quality induló lapokat kaptam. J volt a legalacsonyabb lapom legtöbbször. Poket pár meg színhúzó ugye mivel J a lowest ezért sor húzó is és jött ilyenből egy rakattal, és mindet el kellett dobnom, vagy floppon, vagy preflop a raise reraise miatt. Aztán a legvégén sikerült kialakítanom két párt egy 225 as floppon, ahol az ellenfelemnek is kétpárja volt de sokkal gyengébb. Nállam AA22 kétpár nálla meg 5522 kétpár. Sikerült betenni a pénzemet, és gyakorlatilag 2 outja volt a fullra meg a flösdraw amiből 3 lap btw fogva volt. Leesett neki. A poén az egészbe, hogy úgy a 4. KK-mnál amit dobnom kellett, én már tudtam, hogy a mai nap vesztásre vagyok ítélve, és felmerült bennem, hogy jobb ilyenkor felállni, vagy kit érdekel, ha egyszer favorit lappal tudom betenni a pénzt? Ez még mindíg kérdőjel maradt bennem. Tudtam, hogy el fogom bukni pontosan bemondtam az embert aki ellen és azt is hogy flös ellen, és ez be is következett. na de akkor önbeteljesítés? És akkor a százalék tök mindegy, hogy mi ha érzem, hogy veszteni fogok?

 Ugyan így előjött bennem az is, hogy én a nagykasszákat vagy csak kívülről nézem, vagy ha benne vagyok elbukom, és egyszerűen tömérdek nagy potot buktam el jó lappal, viszont nyerni igazán nagyot egyet talán, de még annyit se. És azt hiszem nem véletlen, hogy úgy érzem nem vagyok tournament játékos. Szerintem belőlem sosem lesz híres tourney star. Én leszek a csöndben meghúzódó Yosh Nakano, de semmi média.

 
  És akkor itt térünk rá a profiságra. Munkából kifolyólag sok pókeres műsortlátok, és basszus hihetetlen, hogy mennyi az ál profi. Állandóan azt hallom, hogy így profi, úgy profi, és az még csak hagyján, hogy azt se tudom ki, de eredménye sincs. Most attól lesz profi valaki, hogy megélhetési? Szerintem közel sem. Egyrészt profi az aki nagy téten is kiválóan megállja a helyét. természetesen csak élő játék jöhet szóba, mert ha valaki neten profi az a pókernek kb 50% maximum és mivel hiányzik neki a fele ezért nem hiszem hogy a profi pókeres rá illő kifejezés lenne. Tehát ki a profi? Nincs definiálva, de nagyon nagyon sok ember mondja magáról, hogy az és igazából nem. Lehet kicsit túllövök, de én nem ismerek személyesen egy profit se. Viki aki komolyan nyomja neten, meg mostanság kezd rákapni az élőkre. Ő van nagyon közel ahhoz, hogy profi legyen szerintem, profi élő versenyes, mert állandóan utazik és részt vesz a játékokban.

 
Kicsit más. Kommentátorok. Azt kell hogy mondjam, nem kell szégyenkeznünk Korda vagy Szujó vagy Balázs miatt, semmivel se jobbak a külföldi riporterek, az eddigi tapasztalataim alapján. Angolok voltak és pont ugyan olyan faszságokat mondtak mint a kordáék szokása. Ezen a téren az amcsik az igazán profik és azt mondom Dave Kaplan lehetne a zászlóhordozó.

Pont

5 megjegyzés:

balu írta...

Az al-profikhoz annyit fuznek hozza, hogy sztem aki megelhetesi jatekos, az profi, es kesz. Ezt jelenti az osszes sportban a profizmus. A Fradi bal bekkje is profi futballista, meg Cristiano Ronaldo is...

Viktoria írta...

A profi szó Magyarországon fura. Ugyanis ha a profit angolul érted, akkor annak a hivatalos magyar fordítása nem profi magyarul, hanem hivatásos. Márpedig hivatásos az, aki ebből él. Magyarországon az, ha valaki profi valamiben az mást jelent, azt jelenti, hogy nagyon tud. De attól még lehet amatőr, aki nem ebből él. Tehát attól függ, milyen nyelven értjük a profit. Angol értelemben én 3 éve profi vagyok, mert ebből élek. Magyar értelemben, ami a tudást minősíti, messze nem mondanám, hogy az vagyok.

Gizdalord írta...

Wow elsöprő erejű volt ez a komment Viki ez tejes Pwnage!

Kira ^^ nah valami megvilágosodott... (jah csak valaki felkapcsolta a villanyt XD)

Holdenper írta...

Hát azért a Korda szégyelhetné magát az iszonyatosan szar angolja miatt, meg mert nem képes olyan alap pókeres neveket megjegyezni, minthogy Johnny Chan (egyik adásban folyton le Jackie Chanezte...). Ráadásul olyan hülyeségeket képes mondani...most ezt itt nem fejtem ki, deén nem nagyon bírom a Kordás közvetítést

Gizdalord írta...

én se birom sőt soha nem is nézem, de póker technikailag nagyon sokszor mondanak hasonló faszságokat a többiek is, bár a boardot jobban readelik